Madoff azt hitte, korábban lebukik

Vágólapra másolva!
Felidézve a történteket saját magát lepte meg a legjobban, hogy ilyen sokáig kitartott a befektetői csalása és nem bukott le hamarabb a történelem legnagyobb, 65 milliárd dolláros, piramisjátékával - nyilatkozta Bernard Madoff a börtönbe való bevonulása utáni első interjújában.
Vágólapra másolva!

A szégyenpadra került 71 éves amerikai befektető 150 évnyi letöltendő börtönbüntetésnek néz elébe, és a bent töltött időt valószínűleg az sem fogja lerövidíteni, hogy őszintén megbánta tettét. Madoff most két ügyvédnek - akik egy őt perlő befektetői csoportot képviselnek - vallott a csalásról - írta meg a Reuters.

"Több olyan alkalom is volt, amikor találkoztam a SEC-kel és mindig arra gondoltam, hogy na most elkaptak" - mondta el Madoff a két ügyvédnek. A SEC az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottság rövidítése, a szervezet feladat a pénzpiacok felügyelete, és a napokban fognak közzétenni egy jelentést arról, hogyan kerülte el a figyelmüket a piramisjáték.

Az ügyvédek azért beszéltek Madoffal, mert olyan információkat akartak szerezni, amivel elősegíthetik ügyfeleik kártérítését. Madoff szerint a vizsgálóbiztosok már minden megmaradt pénzt megtaláltak, de az egyik ügyvéd, Joseph Cotchett, még reménykedik, ugyanis szerint Madoff sem volt teljesen tisztában vele, hogy hova került az összes befektetés, ami most elúszott.

Forrás: AFP

Sajtóértesülések szerint Madoff készségesen válaszolt a kérdésekre és őszintének tűnt, de állítólag csak akkor volt hajlandó beszélni Cotchettel és társával, mikor megfenyegették, hogy feleségét is beperlik, ha hallgat.