A sztrájk érintheti a Malév mellett más, a ferihegyi kettes terminálra üzemelő légitársaságot is - mondta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs vezetője az MTI kérdésére.
A Malév GH-nál hónapok óta, a Budapest Airportnál pedig több mint egy éve tartó eredménytelen tárgyalásokat követően a Légiközlekedési Szakszervezet (LESZ) november 19-én bejelentette, hogy szeretné felgyorsítani a vontatottan haladó egyeztetéseket. Az érdekképviselet a múlt héten hivatalosan is jelezte, egy hetes sztrájk-egyeztetést kezdeményez. A folyamat az érintett cégek (Hochtief-Budapest Airport, és a Malév Ground Handling Zrt.) vezetőségének, illetve a külsős jogászok csökönyössége és időhúzása miatt a mai napon eredménytelenül ért véget. A Malév GH vezetése a sztrájk-egyeztetéssel párhuzamosan folyó kollektív szerződés-tárgyalások folytatásától is elzárkózik - derül ki a LESZ közleményéből.
Nem okoz fennakadást a Malév üzemelésében, a LESZ (a Malév leányvállalat, a Malév Ground Handling Zrt. reprezentatív szakszervezete) által vasárnap délután 15.30-20.30 óra között meghirdetett sztrájk - áll a Magyar Légiközlekedési Zrt. közleményében.
A légitársaság tervei szerint járattörlésre nem kerül sor, minimális késések előfordulhatnak. A magyar légitársaság számos alternatív, jogszerű lehetőséggel fog élni a sztrájk ideje alatt, hogy biztosítsa az üzemelést és az utasok minél zökkenőmentesebb eljuttatását úticéljukra.
A Malév arra kéri utasait, hogy a gépük indulását megelőzően a szokásosnál kb. 1 órával korábban, azaz időben érkezzenek ki a repülőtérre, emellett pedig akinek módja van rá, éljen az online check-in lehetőségével.