Elkerülhető lett volna a válság az amerikai vizsgálóbizottság szerint

Vágólapra másolva!
A New York Times birtokába került 576 oldalas amerikai vizsgálóbizottsági jelentés szerint a Wall Street, a Clinton- és Bush-kormányzat, az előző és a jelenlegi jegybanki politika, de még a jelenlegi pénzügyminiszter is felelős azért, hogy kialakult a 2008-as pénzügyi válság. A jelentés szerint a legnagyobb tragédia az lenne, ha elfogadnánk, hogy nem lehetett tenni semmit.
Vágólapra másolva!

Elkerülhető lett volna a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság - derült ki abból az amerikai szövetségi jelentésből, amely szerint a krízisért lényegében minden fontos szereplő felelős.

"A legnagyobb tragédia az volna, ha elfogadnánk, hogy senki nem láthatta előre az eseményeket, és hogy semmit nem lehetett tenni" - összegezte a vizsgálat eredményét a New York Times birtokába került dokumentum. "Ha elfogadjuk ezt az álláspontot, akkor újra meg fog történni" - tették hozzá.

A New York Time szerint a vizsgáló bizottság több intézmény és piaci szereplő felelősségét megállapította, de az egyik legsúlyosabb következtetése az volt, hogy a kormányok és a pártok hibáztak. Az 576 oldalon kifejtett vizsgálati eredményt csütörtökön hozzák nyilvánosságra. A vizsgálat 19 nap meghallgatásai, több mint 700 interjú és rengeteg dokumentum eredményét összegzi.

A jelentés hibáztatja Alan Greenspan korábbi jegybankelnököt, aki az állami kontroll lazításával hozzájárult az ingatlanpiaci buborék keletkezéséhez. Hibásnak találták Ben Bernankét, jelenlegi jegybankelnököt is, aki szerintük nem vette észre idejében a buborékot. Igaz, azt elismerték, hogy a válságkezelésben elévülhetetlen érdemeket szerzett.

A Bush-kormányzat (republikánusok) szemére azt vetik, hogy következetlen választ adott a válságra, mivel először kimentette a Bear Stearns bankot, majd hagyta bedőlni a Lehman Brotherst. A jelentés szerint ez kiszámíthatatlanságot és pánikot okozott a pénzpiacokon. Mind Ben Bernanke, mind Henry Paulson korábbi pénzügyminiszter azt jósolta, hogy megfékezhető a 2007-ben már megmutatkozó ingatlanpiaci válság - azonban nem lett igazuk.

Kritikát kapott azonban a demokrata oldal is. A Clinton-kormány alatt hozott szabály, ami kivette a tőzsdén kívüli ügyleteket a felügyelet hatásköréből, a jelentés szerint "kulcsfontosságú fordulópont" volt a válságot előidéző termékek létrejöttében.

A jelenlegi pénzügyminiszter, Timothy Geithner, még a korábbi, New York-i Federal Reserve elnökeként elkövetett hibák miatt került a jelentésbe. A vizsgálat azt derítette ki, hogy a New York állambeli jegybanki intézménynek lehetősége lett volna a Citigroupnál és a Lehman Brothersnél felfedezni a problémákat - bár a fő felelősséget nem Geithnernél állapították meg.

A New York Times szerint a riport újabb vitát válthat ki a piacfelügyeletről, mivel azt állapította meg, hogy a Wall Street "blokkolta a politikai akaratot", hogy a felügyelet nyomon követhesse az intézmények működését. A riport szerint 2,7 milliárd dollár költött lobbizásra a pénzügyi szektor 1999 és 2008 között.

A jelentés azonban korábbi elméleteket is igyekezett tompítani, amikkel eddig a válság kialakulását magyarázták. A vizsgálóbizottság szerint a 2001 óta fenntartott alacsony kamatszint, az ehhez párosuló kormányzati lakáshoz jutás programja, illetve a Fannie Mae és a Freddie Mac, jelzálogra szakosodott pénzügyi óriások nem tartoznak a fő válságkiváltó okokhoz.