Mi az ára a VillaLétnek?

Vágólapra másolva!
A stúdió, illetve az egész produkció főszerkesztője Gregorich András. Neki már nem igazán lehet újat mutatni a valóság show-k területén, hiszen a Való Világ születésének a pillanatától egyengeti nem csak a VillaLakók, hanem a stáb munkáját is. A beszavazó show-król, Liluról és arról is beszélgettünk, hogy milyen árat kell fizetni az első VillaLakóknak.
Vágólapra másolva!

- Miben lesznek újak az összefoglalók, a be- és kiszavazó show-k, illetve a párbajok?
- Alapvetően attól lesznek mások, hogy mások lesznek benne a szereplők. Ez olyan műfaj, ami már kiforrott, így sok strukturális, szerkezeti változtatásra nincs szükség. Van egy logikus rendje, amit ha szeret a néző, akkor nézi. Relatíve ugyanazt kapja. Egyébként pedig attól lesz más és izgalmas, hogy akik a beszavazó show-kban megjelennek új, friss karakterek. Akik bekerülnek ugyancsak, így egészen más hangulatot, villalétet fognak varázsolni. Ők önmaguk mások. Az ember nem azért törekszik egyszerűségre, mert könnyebb valamit megcsinálni, hanem azért mert - azt gondolom -, hogy az a nézőtábor, aki a Való Világot szereti és nézi, azoknak az a jó, ha a be- és kiszavazási rendszer jól átlátható, tiszta és világos. Érteni fogja és élvezni. Ami változás, az a jelölteknél tapasztalható.

Forrás: RTLKLUB

- Igen, hiszen egy pár is beköltözhet majd a Villába.
- December 27-én lesz egy nulladik adás, amikor tájékoztatjuk a nézőket, hogy vagyunk, létezünk, indulunk. Elmondjuk az alapvető információkat és újdonságokat, illetve bemutatjuk a műsorvezetőket, akik régi megszokott arcok: Györgyusz, Majka és Stohl András. De van egy új arcunk is: Lilu, aki nagyon lelkes és nagyon jó vele dolgozni. December 28-30-ig zajlanak az első beszavazó show-k. Az innen tovább jutó és hivatalos villalakók még nem költöznek be, hanem eldugjuk őket egy szállodában. Majd 31-én ők hárman beköltöznek, de még nincs vége a dalnak, mert ezután majdnem hogy a koccintás előtt lesz egy nagy beszavazó show. Ennek az a különlegessége, hogy három szerelmespár mérkőzik meg egymással. A cél, ugyanaz. Így egy szerelmespárunk biztos, hogy lesz. Hogy az élet mit hoz, az majd megint csak kiderül.

- Mi történik majd a szállodában a még be nem költözött lakókkal?
- Itt különböző emeleteken szállásoljuk el őket. Természetesen teljes ellátásban részesülnek, napjában többször kimehetnek sétálni, de persze csak felügyelettel. Viszont már nem nézhetnek televíziót, nem hallgathatnak rádiót, és nem olvashatnak újságot. Ez az ára annak, hogy ők lesznek a büszke első villalakók. Aztán az utolsó napon, 31-én külön-külön elhozzuk őket a szállodából a Való Világba, de ott is külön-külön öltözőben várják majd a találkozást.