Anett, a barátnő

Vágólapra másolva!
Anettről mostanában sokat írják a nézők, hogy kibeszél mindenkit. Ő a vádakat alaptalannak érzi. Lássuk mit mond Leóról, aki nincs is ott. 
Vágólapra másolva!

Anett és Ágica barátsága mostanában mintha egyre szorosabb lenne. Sokszor megosztanak egymással gondolatokat, figyelnek a másik tanácsára. Pedig emlékezhetünk, hogy annak idején egyáltalán nem barátkoztak. Sőt! Volt idő, amikor még a jelet is egymásra rakták. Persze csak figyelmeztetés gyanánt.

Leo is egy kényes pontja volt kettejük viszonyának. Ágicának ugyanis nagyon nem tetszett, hogy udvarlója jól megtalálta a hangot a csinos szőkével is. Mára azonban már annyira megszűnt köztük minden ellentét, hogy most gyakorlatilag mindenhova együtt mennek.

Forrás: RTLKLUB

Új képek

Ma este is pihengettek egy kicsit, majd Ágica evett, amit Anett türelmesen kivárt, majd egy cigi kettesben és már jöhetett is a közös szauna. A borsodi lány most is mesélt egykori vetélytársának Leóról. Azt ecsetelte, hogy hiányzik neki a fiú.


Ágica: Kíváncsi lennék, hogy gondol-e rám?
Anett: Biztos lehetsz benne - nyugtatta meg a barátnő.
Ágica: Sajnálom, hogy tegnap összekaptunk. Tudod, ott hagytam az ágyon. Eszembe sem jutott, hogy több napra megy el. Még egy normális puszit sem adtam neki.
Anett: Pedig neki eszébe jutott, mert mondta a Katkának - jött a megjegyzés, ami célba is ért.
Ágica: Na, és még ő mondja nekem, hogy nekem nem ő az első itt a Villában, mikor ...
Anett: ...neki is van más, mégpedig a Katka.- fejezte be a mondatot jelentőségteljesen a mindig őszinte lány.


Nos tehát, ezek lehetnek azok a jelenetek, amelyekkel a legvonzóbbnak titulált lány azt erősíti a nézőkben, hogy nem éppen jóindulatúan beszél másokról, azok távollétében.

Persze az is lehet, hogy csak Ágicát akarja védeni az eszes benzinkutastól, akivel egyébként némi ártatlan kalandja már neki is volt.