Lorenzo nem áll le

Vágólapra másolva!
A mindig pörgős Lorenzo, barátnőjével Budapest közelében telepedett le, de természetesen nem hagyott fel világjáró életmódjával. 
Vágólapra másolva!

Mindenki emlékszik Lorenzora, a Való Világ történetének legelső játékosára. A motoros fiú, már több mint másfél éve kiköltözött a luxusvillából, mégis bármerre jár, mindenki azonnal felismeri. Emlékezhetünk történeteire, amiket a többiek olykor hitetlenkedve, máskor irigykedve hallgattak, hiszen a fiatal fiú a világ rengeteg táján járt már.

Forrás: RTLKLUB

Nos, nyughatatlan természete azóta sem változott meg, ám nemrégiben vett egy házat Délegyházán, ami éppen olyan, amilyet álmaiban szeretett volna. Ezért aztán most úgy látszik a legfontosabb szerepet az otthon kapja. Annál is inkább, mert ide már együtt költözött szerelmével, Judittal, akivel a sok szóbeszéd ellenére rendeződött kapcsolata.

Saját kis tavuk van, és Lorenzo itt aztán igazán hódolhat szenvedélyének a motorozásnak, ugyanis éppen a 2005-ös Dakar Rallyra készül. Miután kijött a Villából motorokkal kezdett kereskedni, ami elmondása szerint a mai napig jól működik.

Most azonban újabb vállalkozásba is kezdett. Egy amerikai-német cég, - amely a Dakota nevet viseli - magyar képviselője lett az ambiciózus fiatalember. Természetesen leginkább motoros cuccok értékesítésével foglalkoznak.

Az új munkakör szemmel láthatóan tetszik neki, és a mai napig találkozhatunk vele motoros találkozókon és bemutatókon, de persze ezer más helyen is, hiszen a mindig vidám fiú soha nem áll le, várja az újabb kihívásokat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!