A hozzáértő kezek minden lányra gondosan ügyeltek, hogy miként festik ki. A szakemberek hosszú perceket töltöttek azzal, hogy találgatták, kinek melyik szín állna a legjobban.
Ágicával különösen sokat szöszmötöltek. Ő az, aki ugyanis az elmúlt napokban szinte teljesen megváltozott. Nem csak a frizurája új, hanem hajkoronájának színe is. Így persze érthető, hogy arca is más lett. Most lehetett kísérletezni, hogy mi az, ami igazán jól áll neki.
Nem kis munka árán az összes lányból kihozták a maximumot, majd a gondos kezek búcsút intettek. Joggal hihetnénk, hogy a több mint fél napig tartó kényeztetés összefésüli az idegeket, és megnyugtatja a lelkeket. Lakóink erre is rácáfoltak.
Alighogy a vendégek távoztak, egy kis frissítő zene szólalt meg a Villában, amire persze azonnal könnyed lötyögés vette kezdetét. Ágica minden átmenet nélkül elrohant a vécébe és sírásba kezdett. Anett utána eredt és megkérdezte mi a baja. Az üzletasszony könnyes szemmel csak annyit mondott, hogy mostanában nagyon érzékeny. Túl sok minden tehát nem derült ki, de az biztos, hogy a mesteri sminknek lőttek.
Anett következett. Leóval éppen a konyhában takarítottak, mikor összekaptak egy apróságon. Az uborkasaláta tárolási helye volt képes kiváltani egy gyors szájkaratét, amire Ágica is megjelent és megkérdezte, hogy mi történt. Leo csak ennyit mondott: "Anettnek nagy a szája, az életről meg fingja sincs".
Ez hatott. A nagy csend, megbántott tekintet, legörbülő száj, szipogás, könnyzápor és csapkodás a "nem érdemeltem meg, hogy így megbánts" kezdetű jelenetbe torkollott, amit követett a "hülye bunkó vagy".
Leo látta, hogy most tényleg érzékeny pontot érintett, ezért megpróbálta rendbe tenni, amit elrontott. Meg kell hagyni, gyorsan ment. "Ne haragudj, tényleg nem akartalak így megbántani"- kezdte, majd mindezt megfűszerezte egy kis öleléssel és puszilgatással.
A veszekedés egy pillanat alatt a múlté lett. Ahogy a varázslatos make-up is.