Jó kis csapat

Vágólapra másolva!
A Deep Sea búváriskola vezetője szerint játékosainkból, akár igazi búvárok is válhatnak. Persze csakis gyakorlás után. 
Vágólapra másolva!

Nagy Balázs a búváriskola tulajdonosa és egyben vezetője nagy dolognak tartja, hogy mindannyian képesek voltak leküzdeni félelmüket, és belekóstolni a víz alatti életbe.

- Milyen volt az első benyomásod a játékosokról?
- A fiúk ujjongtak, rajtuk az első perctől kezdve látszódott, hogy nagyon várják már, hogy vízbe menjenek. A lányok viszont nem tudták letagadni, hogy mennyire félnek. Ez egyébként egy teljesen általános dolog. Nagyon sok tanítványunknál tapasztaltunk már hasonlót.

Forrás: RTLKLUB

Merülés a mélybe

- Mit tetettek azért, hogy könnyebben a vízbe csalogassátok őket?
- Úgy készültünk, hogy minden lakónak külön oktatója legyen, így mindenkivel foglalkozott valaki. Anett mindjárt az elején kijelentette, hogy nem hajlandó merülni, de azután szép fokozatosan sikerült rávenni a dologra. Neki csak gratulálni tudunk, mert nem kis dolog, hogy képes volt leküzdeni a félelmét. Ágica a kezdeti nehézségek után nagyon jól ráérzett a merülés ízére. Katkán az látszott, hogy rettenetesen izgul, de meg akarja csinálni.

- És a fiúk?
- Velük minden sokkal gyorsabban ment. Mire kettőt pislogtunk Leo már a vízben volt. Gyakran úgy kellett utána rohanni az oktatónak, mert ő teljesen önálló életet élt. Nagyon élvezte. Csaba szinte ugyanezt csinálta, de ő jobban figyelt a magyarázatokra. Azt vettük észre, hogy a társaság nagy része inkább gyorsan túl lett volna a dolgon, majd később megértették, nagyon fontos, hogy tudják, hogy mit hogyan kell csinálni.

Forrás: RTLKLUB

- Mit gondolsz lehetne belőlük valaha búvár?
- Természetesen mindenkiből lehet búvár, csak van akinek több gyakorlás kell. A fiúk biztos, hogy gyorsan megtanulnának mindent és hamar mehetnének nyílt vízre is. Azt hiszem Ágicával sem lenne nehéz dolgunk. Katkának azt tudnám javasolni, hogy ne keseredjen el, mert nagyon bátor volt, de neki talán kicsit nehezebben ment, mivel nagyon izgult. Anettet pedig be kellene vezetni a búvárkodás rejtelmeibe. El kellene magyarázni neki, hogy miért olyan jó a víz alatt lenni.
Egyébként az egész társaság előtt le a kalappal, ugyanis ahhoz képest, hogy azt sem tudták, hogy hova mennek, nem sokkal voltak rosszabbak, mint egy olyan kezdő csapat, aki az elméleti oktatás után először megy vízbe. Én azt mondanám, hogy ha érdekli őket ez a sport, akkor csak így tovább.