Spiró: Banánköztársaságokhoz hasonlítunk

Vágólapra másolva!
A demokrácia csak azért jó, mert meggátolja, hogy diktatúra legyen, a vallás pedig szükségszerű irracionalitásunkból következik - véli Spiró György író, aki a Vendégszobában a kereszténységről és a demokráciáról beszélt. Tanúi lehetünk, ahogy a Fogság főhőse, Uri lelép a regény lapjairól, és chatelni kezd.
Vágólapra másolva!

Ha az emberek nem racionálisak, akkor mi lehet a véleménye a demokráciáról, amit ugye éppen "az ember mint racionális döntéshozó"-ra építettek? [jukkas_zokni]
- Szerintem a demokrácia nem erről szól. A demokrácia, mint rendszer, semmivel sem ésszerűbb, mint a diktatúra. Nem úgy van, mint József Attila elképzelte, hogy "a dolgozó nép okos gyülekezete" majd bölcs döntéseket hoz. Nem hoz bölcs döntéseket. A demokrácia csak arra jó, hogy senki se juthasson diktátori hatalomhoz. Ennek az az előnye, hogy az önkényuralmi tendenciákat idejében le lehet szerelni. Amúgy a demokratikus parlamentarizmus már kialakulása korában, az ókori Athénban korrupt és rothadt rendszer volt, lásd a cserépszavazatok rendszeres hamisítását.

Ön hogy látja? A mai politikai életben mennyire van még jelen a demokrácia? [FANNI9]
- Pontosan úgy, mint a társadalmilag és gazdaságilag leginkább ránk hasonlító dél-amerikai banánköztársaságokban.

Van otthon egy rendszerváltás előtti idegen szavak szótárom, abban a demokráciát mint egy szűk csoport diktatúráját definiálják. Véleménye erről? [Tammmasss]
- Ez a mostani világkapitalizmus aztán végképp igazságtalan. Az igazi baj azonban az, hogy a szocializmus nem bizonyult életképesnek. A gyakorlatban minden demokráciában kialakul egy szűk elit, amely a szavazókat a legkülönbözőbb módokon manipulálja, és a maga érdekei szerint befolyásolja. Ez azonban nem diktatúra. A diktatúra egyszemélyi hatalom, amelyik nem meggyőzéssel és manipulációval él, hanem kényszerrel.

Milyen a közérzete 2007-ben? Nem nyomasztja a magyar közélet? [nxt]
- Én a '90-es évek közepére vártam, hogy borul a bili, és meglepett, hogy a nagy hisztériák csak most kezdődnek. Rendkívül igazságtalan társadalomban élünk, és egész Kelet-Európában lázongások sokasága várható.

Ön szerint mi a társadalmi igazságtalanság fő oka? [szedlaktib007]
- A kapitalizmus alapvetően hihetetlenül igazságtalan rendszer, mint ezt például már Shakespeare is megfigyelte, aki a legokosabb ember volt, aki valaha megszületett.

Lázongásokat említett. Milyen kezelést javasol? [zrat]
- Meg kellene szüntetni az üvöltő társadalmi igazságtalanságokat. Azt persze nem tudom, a jelenlegi európai viszonyok között ez miként lenne lehetséges. Tűrhetetlen állapot, hogy 4 millió magyar állampolgár rendkívül szegény. Az is tűrhetetlen, hogy gyakorlatilag teljes faji diszkrimináció van életben a cigánysággal szemben. A lázongások fő oka mindig az, hogy nagyon nagy ellentét van a hirdetett elvek és a társadalmi gyakorlat között. Azt hirdetik, hogy esélyeink egyenlőek és bárki boldogulhat a szabad piacon, de ez hazugság. A XX. század során 1989-ben harmadszor bizonyosodott be, hogy jelentős vagyonokhoz csak rablás útján lehet jutni. Ez nagyon rosszat tesz a magyar társadalom tudatának.

Hogyne lenne diszkrimináció, mikor a romák 90%-a lop, csal, hazudik, és nem dolgozik. A mi adóinkból élnek, és gyermekeket szülnek. [FANNI9]
- Ilyen statisztikát nem ismerek. Azt azonban nem lehet csodálni, ha a szegény emberek esetenként törvénytelen eszközökkel próbálnak életben maradni, legyenek akár cigányok, akár magyarok. Munkalehetőséget és a művelődéshez való teljes jogot kell biztosítani ahhoz, hogy a törvények számon kérhetőek legyenek. Tapasztalatom egyébként, hogy a törvényeket a legsúlyosabban a társadalom elitje szokta áthágni, lásd Brecht: "Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?"

Az elitet emlegette. Az elit egy része a volt állampárt haszonélvezőiből kerül ki. [zrat]
- Ez így van.

Gondolt arra, hogy politikai pályára lépjen? Göncz Árpád is az egyik leghitelesebb volt a politikusaink között. [ufarszin_I]
- Fiatalkoromban véletlenül beleláttam a magyar nagypolitikába, és egész életre szóló politikától való irtózásra tettem szert.

Hova helyezi magát a magyar közélet szereplői között? [IgényesNot]
- Egy-két éve azon tűnődtem, hogy teszek egy nyilatkozatot, mint író, hogy közszereplőnek tartom magam, úgyhogy szíveskedjenek átvilágítani. Szerintem ilyen nyilatkozatot minden becsületes írónak kellene tennie. Végül is több tízezer olvasóra, ill. színházba járó nézőre hatnak az írásaim, ha pedig valamit napilapba írok, akkor még többre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy döntéshozó lennék, emiatt pontosan úgy szenvedem el a magyar politika és gazdaság viszontagságait, mint bárki más.

Lenne mit átvilágítani? [kkicsatteragic]
- Tekintettel arra, hogy még a Kádár-rendszerben bizonyos kedves kollégáim mindenféle rágalmakat terjesztettek rólam, talán nem lenne butaság.

Hogyan él a mindennapokban, el kell mennie az óvodába a gyerekért, bevásárolni? Szokott főzni? Rádiót hallgatni? Barátkozik író kollégáival? [jukkas_zokni]
- Ez mind pontosan így van. Csak kérdőjelek nélkül. Azonkívül tanítok, továbbá pénzt keresek.

Mi a véleménye azokról a filmekről, amelyekben ömlik a vér meg ilyesmi? [Akela18]
- Ritkán járok moziba, a tv-ben elsősorban a sportközvetítéseket nézem. De például a Keresztapa-sorozatot szerettem, az olyan, mintha a forgatókönyvet Shakespeare írta volna. Kedvenc filmrendezőm Fellini.

Írt komolytalan verseket tizenévesen? [Szaanna24]
- Komolytalan műveket ma is szoktam írni, legföljebb nem adom ki őket.

A szülei mindvégig támogatták? [..Sziszy..]
- Amikor apám meghalt, már 3 éve dolgoztam. 30 évesen sikerült elköltöznöm anyámtól, azt a lakást már én vettem sok szellemi segédmunka révén.

Melyik író mely műve tette önre a legnagyobb hatást? Van igazan kedvelt regénye, amelyet bármikor szívesen lapoz fel? [FeneségesHenceg]
- A legnagyobb hatást talán Platonov és Gorkij gyakorolta rám, de az ő műveik annyira sűrűek, hogy képtelenség gyakran újraolvasni őket.

Olvastam, hogy a könyvfesztiválra új könyve jelenik meg, de régebbi, amihez most hozzáírt. Akkor ez most egy új könyv, vagy egy régi? [kkicsatteragic]
- Jó kérdés. Körülbelül a harmada új, és a régiből kihúztam legalább 40%-ot. Azért adtam neki új címet, mert ez - Messiások - pontosabban fedi a tartalmát, mint a régi (A jövevény). Egy csomó szereplőt kihúztam, néhány epizódszereplőt alaposabban megírtam. Most ez régi vagy új? - kérdem én is. Egy hasonló esetről tudok: Csehov A Manó című drámájából írta meg jó pár évvel később a Ványa bácsi-t. Szerintem jó könyv a Messiások, ajánlom figyelmükbe. Erről pontosabban tudom, hogy milyen, mint a Fogság-ról...