Vágólapra másolva!
Juan Pablo Montoya egykori munkaadója, a Forma-1-es csapatfőnök Frank Williams mindenben támogatja a kolumbiai tehetséget, és elmondta, teljes mértékben egyetért Montoya döntésével, miszerint a jövő évet a NASCAR szériában kezdi majd meg.
Vágólapra másolva!

Montoya lesz a történelem során az első olyan aktív F1-es versenyző, aki teljes állású versenyzői ülést kap az amerikai NASCAR szériában. A kolumbiai pilóta, aki 2001-ben a Willaims istálló színeiben mutatkozott be a királykategóriában, összesen négy versenyt nyert a grove-i bázisú csapat színeiben, mielőtt 2005-ben a McLarenhez szerződött.

"Juan egy igazán eltökélt versenyző, és amit a fejébe vesz, azt véghez is fogja vinni. Úgy gondolom, hogy mikor formában van, akkor hihetetlen előzéseket tud véghezvinni. Óriási tehetség" - mondta Williams úr a Guardiannak adott nyilatkozatában, miután hivatalossá vált Montoya átigazolása.

"Mindig is imádott Amerikában versenyezni, így teljes mértékben meg lehet érteni a döntését, hiszen ezzel a lépéssel hazatért."