Alonso büszke a Renault-nál elért sikereire

Vágólapra másolva!
A Renault hivatalos versenyzőjeként adott utolsó interjújában Fernando Alonso még egyszer köszönetet mondott a francia alakulatnak. A spanyol versenyző a jövő évben a McLarennél folytatja pályafutását, ám szép emlékekkel távozik jelenlegi csapatától.
Vágólapra másolva!

Alonso számára véget ért egy fejezet a Forma-1-ben, ugyanis öt év után elhagyja a Renault-t, ahol két bajnoki címet is szerzett az elmúlt két esztendőben. A spanyol versenyző kemény csatában múlta felül Michael Schumachert a 2006-os idényben, ám már egy évvel korábban aláírt a McLarenhez, ahol az újonc Lewis Hamilton csapattársa lesz a jövőben.

A huszonöt esztendős versenyző bevallotta, napról napra nagyobb büszkeség töltötte el a Renault-nál, ahol 2002-ben tesztpilótaként kezdte pályafutását, miután egy évet lehúzott a Minardi istállónál. Bár a McLaren az elmúlt tíz év legborzalmasabb idényét teljesítette 2006-ban, Alonso magabiztosan várja a következő évet.

"A tavalyi évhez hasonlóan, még nem tudom felfogni, mi történik velem" - válaszolta Alonso arra a kérdésre, hogy érzi magát kétszeres világbajnokként. "Azonban napról napra büszkébb vagyok arra, amit elértem a Renault-val. Természetesen minden versenyző célja az, hogy megnyerje a bajnokságot. Nekem ez sikerült, már kétszer is, ami fantasztikus érzés."

"A McLaren egy nagyon erős csapat, hatalmas háttérrel. Idén nem volt valami eredményes évük, azonban keményen dolgozunk majd, hogy 2007-ben ismét az élen lehessünk. Természetesen, mint mindenkinek, nekem is időre lesz szükségem ahhoz, hogy átálljak. Azonban a maximumot fogom nyújtani, és mindent megteszek annak érdekében, hogy győzelemhez segíthessem a csapatot."