Vágólapra másolva!
A Super Aguri csapata kellemes meglepetést okozott szereplésével a Kanadai Nagydíjon. Takuma Szato a pontszerzők közé került, Davidson pedig a 11. helyen végzett.
Vágólapra másolva!

A csapatfőnök Aguri Suzuki mindkettőjük szereplésével elégedett volt.

A montreali futamon a biztonsági autó négyszer is a pályára hajtott, de ez a Super Aguri malmára hajtotta a vizet. A csapat fennállása legjobb eredményét érte el.

Takuma Szato (6. hely):
"Micsoda hétvége! Annyi mindent történt a verseny alatt. Komolyan aggódtam, hogy mi történhetett Kubicával és amikor meghallottam, hogy rendben van, megkönnyebbültem és szeretnék köszönetet mondani a Forma-1 mentőcsapatának. Ez a futam a küzdelem és a safety car-os helyzetek egyvelege volt, és a stratégiánk is jól működött. Az utolsó körök alatt nagyszerű érzés fogott el, mert versenyezni tudtam az élen haladókkal és magabiztosan tudtam előzni és pozíciót szerezni. Ez versenyzői pályafutásom legszebb napja, és ez egy elképesztő eredmény. A mai napért köszönet a srácoknak és minden embernek aki támogatott minket."

Anthony Davidson (11. hely):
"Nagy kár azért a mormotáért. A harmadik helyen voltam a safety car mögött. Tisztán egy kiállásos taktikán voltam, de aztán megsérült az első vezető szárnyam. Nem is láttam ilyen nagy sebességnél és nem tudtam felfogni hogy hirtelen miért blokkolnak az első kerekeim így be kellett jönnöm a bokszutcába. A fiúk nagyon meglepődtek mikor bejöttem. Aztán mondták, hogy előzzem meg a biztonsági autót, hogy visszavegyem a körömet, és végül egy nagyon élvezetes verseny kerekedett ki belőle. Remélem hogy Kubicával minden rendben, mert láttam a balesetet a másik oldalról. Ez a verseny maga volt az őrület, és nagyon örülök hogy a végére értem, és beállítottam a legjobb eredményemet."

Aguri Suzuki, csapatfőnök:
"Ez egy tökéletes nap volt. Taku három pontot szerzett a csapatnak, elképesztő, hogy mit műveltek ma. Anthony is nagyon-nagyon jó munkát végzett, de pechje volt, hiszen a verseny alatt eltalált egy állatot, és ennek következtében megsérült az autója. Az egész csapat jól dolgozott vasárnap, nagyon büszke vagyok rájuk."