McLaren és BMW fölény az első edzésen az USA-ban

Vágólapra másolva!
Az Amerikai Nagydíj pénteki első szabadedzésén a világbajnoki címvédő Fernando Alonso futotta a leggyorsabb kört, a spanyol csapattársa, Lewis Hamilton harmadik lett. A két ezüstnyíl a BMW-s Nick Heidfeldet fogta közre. A beugró Vettel negyedik lett.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén két tesztpilóta is feltűnt a mezőnyben, ami végül is nem meglepetés, hiszen az idei szabályok ezt lehetővé teszik a versenyhétvégék első napján. A BMW-ben ülő Sebastian Vettel viszont lényegesen hosszabb programra számíthat Indianapolisban, mint japán kollégája, a williamses Kazuki Nakadzsima.

Ugyanis, mint arról már mi is beszámoltunk, a hétvégén a fiatal német helyettesíti az egy héttel ezelőtti Kanadai Nagydíjon hatalmasat bukó Robert Kubicát, akit az orvosok nem engedtek rajthoz állni az Egyesült Államokban.

A 20. születésnapját a jövő hónapban ünneplő Vettel húsz perc után gördült ki először az aszfaltra, és a számára ismeretlen pályán, a régen vezetett BMW-vel tett egy óvatos kört. Az ismerkedés azonban jól sikerült, hiszen azok után, hogy első mért köre majd öt másodperccel volt gyengébb az éllovas eredménytől, a következő fordulóban 8 tizedesre faragta ezt.

A német újonc később is remekelt, hiszen az edzés végéig csak hárman tudták megelőzni, a két McLaren-pilóta, Alonso és Hamilton, valamint a közéjük beékelődő csapattárs, Nick Heidfeld repesztett nála jobb időt.

A Ferrarik gyengébben kezdték a tengerentúli második versenyhétvégét, hiszen Kimi Raikkönen ötödik, Felipe Massa pedig csak hetedik lett.

A legjobb tízben a Red Bull Racing is két autóval képviseltette magát, Coulthard nyolcadik és Webber tizedik ideje optimizmussal töltheti el a csapatot.

A legutóbbi futamon jó eredményt elérő Super Aguri és Renault versenyzői ezúttal visszafogottabban szerepeltek, csak a mezőny hátsó felében kaptak helyet.

A Spyker csapatvezetése által megkritizált Adrian Sutil ezúttal is hibázott, de a nagy bukótérnek köszönhetően folytathatta a körözést, bár így is csak utolsó lett. Lewis Hamilton is elfékezte magát egyszer, az utóbbi időben pedig gyenge formát mutató Kimi Raikkönen a kavicságyat is megjárta, a leintésig pedig rontott még Heidfeld, Liuzzi és Button is, de mindenki folytathatta.

A második tréning magyar idő szerint 20 órakor kezdődik.