A jövő pénzes hátizsákosai

Vágólapra másolva!
Mindenki találkozott már utazásai során, vagy ha nem, legalább hallott a hátizsákos turistákról. Ők többnyire fiatalok, akik kevés pénzzel, egy váltás ruhával, hálózsákkal és hátizsákkal járják a világot, olcsó helyeken szállnak meg és nem tipikusan a vendéglátók kedvenc kuncsaftjai. Manapság egy újfajta turista-kategória van kialakulóban, a jómódú yuppie utazók, high tech hátizsákosok, vagyis a flashpackerek csoportja.
Vágólapra másolva!

A "flashpacker" kifejezés az elmúlt néhány évben kialakult új utazási trend nyomán jött létre. Azokat a szintén fiatal utazókat nevezik így, akik nem turistacsoportban, hanem (a hagyományos hátizsákosokhoz hasonlóan) egyedül, vagy kisebb társaságban utaznak, de az utazás során sokkal színvonalasabb szolgáltatásokra tartanak igényt. Hajlandók nagyobb összeget áldozni a közlekedésre (egy távoli városban például, szívesebben ülnek taxiba, mintsem nyomorogjanak a zsúfolt buszokon) és nem a legolcsóbb diákszállásokon szállnak meg, hanem 3-4, vagy akár még magasabb kategóriájú hoteleket választanak, s az elmaradhatatlan Lonely Planet útikönyv mellett legalább ilyen fontos tartozék számukra egy jó hitelkártya.

Egy flashpacker utazó abban is eltér a vele hasonló kinézetű hátizsákos turistától, hogy az utazásra különféle elektronikus "kütyüket", laptopot, digitális kamerákat, iPodot, vagy akár műholdas telefont és GPS-t visznek magukkal, az út alatt pedig rendszeresen beszámolnak élményeikről (szóban, képben és hangban) a különböző közösségi oldalakon.

A dublini székhelyű Hostelworld.com egy nemrégiben napvilágot látott elemzéséből érdekes adatok derültek ki. A megkérdezett két és félezer utazó 21 százaléka laptoppal kel útra, 54 százalékuk mp3 lejátszót, 83 százalékuk mobiltelefont, 86 százalékuk pedig digitális fényképezőt is visz magával.

Az újfajta turistaréteg kiszolgálására a hátizsákosokból élő hostelek is tesznek erőfeszítéseket, mondván, hogy csak azért, mert valaki laptoppal és mobiltelefonnal utazik, még nem biztos, hogy szeretne több száz dollárt kiadni egy szállodai szobáért. Éppen ezért egyre több diákszálló kínál kétágyas, külön zuhanyzós, kényelmesebb szobákat vendégeiknek, ahol ráadásul internet kapcsolat, netán wifi is van.

Az említett elemzésből kiderül, hogy ez a fajta turista-típus még Nagy-Britanniában is újszerűnek számít, de a jelenség egyre terjedőben van. A flashpackereknek is két kategóriájuk létezik az elemzés készítői szerint: az egyik a fiatalabb, egyetemista korosztály, akik már rendelkeznek a drága elektronikai felszerelésekkel, de anyagilag nem különösebben állnak jól. A másik kategória a kicsit idősebb, jó állással, jó fizetéssel rendelkező 20-as évei végén, vagy 30-as éveiben járó turisták csoportja, akik szintén laptopot, iPodot és egyéb szerkezetet cipelve utazgatnak, drága szállodákban laknak, divatos légitársasággal repülnek.

A flashpacker utazókra jellemző, hogy általában hosszabb időre látogatnak meg egy országot vagy régiót, amely időszak lehet akár úgymond kutatóév, de akár két munkahely közötti hosszabb pihenő is. Gyakran előfordul, hogy ezek az utazók fiatalabb korukban, az egyetemi évek alatt hátizsákos turistaként kerestek fel egy országot, később pedig, már mint jobb módú, idősebb, de változatlanul kalandvágyó turisták, térnek vissza ezekre a helyekre.

A flashpackerek is kerülik a zsúfolt turistás helyeket, és a különleges élményeket, az igazi utazási kalandokat keresik, épp csak kicsit több pénzük van és, ha úgy adódik, vagy az utazás során túl sok a kényelmetlenség, könnyedén megengedhetnek maguknak mondjuk egy 5 csillagos szállodát.

Noha Magyarországon még jobbára ismeretlen ez az új kategória, nyugaton már működik néhány olyan utazási iroda, amely kifejezetten ezt a réteget célozza meg. A Nagy-Britanniában működő Ebookers.com utazási cég kimutatása szerint a hátizsákos turisták körében egyik jelzőszámnak tekintett világkörüli repülőjegyek vásárlói között egyre nagyobb számban találhatók 30 évesnél idősebbek, az átlagos életkor pedig 32 év volt, ami sokkal idősebb a néhány évvel ezelőtti átlagnál. A körkérdés eredményei is alátámasztják, hogy létezik az idősebb utazók egy új hulláma, akik szeretnek egyedül útra kelni, különleges helyeket felkeresni, de zsebükben a korábbiaknál több pénz lapul, s ennél fogva igényszintjük is magasabb, és drágább szolgáltatásokat vesznek igénybe.