Nézeteltérés a Favágók zenekarban a Pannon Rádió kapcsán

Vágólapra másolva!
Horváth Charlie is csatlakozott ahhoz a több mint hatvan előadóművészhez, akik nem járulnak hozzá, hogy dalaikat a jövőben a Pannon Rádióban sugározzák. Közben a Favágók együttesen belül kisebb vita robbant ki, mert Makrai Pál, a zenekar tagja nem ért egyet az aláírókkal.
Vágólapra másolva!

Charlie úgy látja, az ő dalai "a szabadságérzetet szimbolizálják, s ez teljesen ellentétes a Pannon Rádió által képviselt kirekesztő szemlélettel." Az énekes azt is sérelmezi, hogy azt a hatvan szólistát és együttest, akik egy hete nyilatkozatot adtak ki, hogy a jövőben nem járulnak hozzá dalaiknak a Pannon hullámhosszán történő sugárzásához, a rádió egyik műsorvezetője élő adásban "senkiknek" nevezte. Charlie ezért csatlakozik a demonstrációhoz, annak ellenére, hogy - mint az elmúlt napokban kiderült - a dalok letiltása jogilag nem lehetséges, hiszen a rádióállomások nem az előadóművészekkel, hanem az Artisjus-szal állnak szerződésben.

A múlt heti nyilatkozat aláírói között szerepel a Gallai Péter, Heilig Gábor, Látó János, Majsai Gábor, Makrai Pál és Vágó István alkotta Favágók együttes. Makrai Pál azonban betelefonált a Pannon Rádióba, és élő adásban közölte, hogy az ő véleményét senki sem kérdezte meg, s nem is ért egyet a demonstrációval, mert nem érzékelt kirekesztő hangnemet a Pannon Rádió műsorában. Lapunknak Makrai most nem kívánta megindokolni lépését. Mindössze annyit mondott, hogy a Favágók együttesen belül sohasem politizálnak, nézeteltérés sem volt közöttük, ezért meglepte, hogy társai az ő megkérdezése nélkül aláírták a dalok letiltásáról szóló dokumentumot.

Heilig Gábor kérdésünkre el-ismerte, hogy a nyilatkozat aláírása előtt nem hívták fel Makrait. "Gyorsan kellett dönteni, s erre nem volt idő" - mondja Heilig, aki szerint "Makrai szuverén egyéniség, akinek joga van ahhoz, hogy támogasson vagy ellenezzen egy akciót. A dolognak egyébként is csak szimbolikus jelentősége van, hiszen a Favágók dalainak 80 százalékát én, 20 százalékát pedig Gallai Péter írja" - tette hozzá Heilig. A Favágók tagjai egyébként a jövőben sem akarnak a zenekaron belül politizálni, ezért a kérdést mindannyian lezártnak tekintik.