Fasiszta módszerekkel támad az Antifa

Német antifák támadásra indulnak a berlini utcán.
Vágólapra másolva!
Az Antifát támogató szervezetekről, érdekkörökről, a titkosszolgálatok szerepéről beszélt a Kontextus friss adásában Földi László titkosszolgálati szakértő és Bódi Ábel újságíró. A szakértő gyávának nevezte a „begőzölt” antifák budapesti támadásait és felidézte: ehhez hasonló utcai erőszakot éppen a fasiszták követtek el annak idején. Megadja Gábor műsorában Bódi Ábel egyebek mellett arról beszélt: Brüsszelben és a német parlamentben számos olyan képviselő ül, aki az Antifánál kezdte a pályafutását, ami sokat elárul a csoportosulás pénzügyi és politikai (háttér)támogatásáról is.
Vágólapra másolva!

A másként gondolkodók „kezelése”, káosz, zűrzavar, botrányteremtés – ebben érdekeltek az Antifát pénzügyileg támogató mainstream háttérszervezetek 

– mondta el véleményét a friss Kontextusban Földi László. Arról is beszélt: 

ez a valamikori Németországban a fasiszták módszere volt, akik az utcán zsidókat próbáltak hasonló eszközökkel megfélemlíteni.

Ezt az ellencsapásmérő, félelemkeltő rendszert – amely a demokráciától idegen – távol kellene tartani a demokráciáktól, ám ehelyett eszközként használják egyes szervezetek, köztük nagy valószínűséggel az Antifába beépülő titkosszolgálatok is – világított rá a szakértő, aki szerint a politika ilyenformán ellenőrzése alatt is tartja a csoportokat.

 

Begőzölt fiatalok tomboltak Budapesten

Az ellenőrzés dacára nyilvánvalóan „hagynak” megtörténni súlyos dolgokat – utalt a műsorban Bódi Ábel a tavalyi németországi esetre, amikor egy antifa-támadásban mintegy 50 rendőr sebesült meg. Úgy véli, hogy a német kormánynak ezzel is „pozicionálja magát”, hiszen „lesittelnek” ugyan egy-két antifát, de amikor azok - mondjuk - AfD-s politikusokat vernek, akkor nagyon jól jönnek.

Földi László „begőzölt” fiataloknak nevezte a budapesti utcai brutalitások elkövetőit, a támadásaikat pedig gyávának titulálta, miután azokat hátulról, váratlanul, jelentős túlerővel követték el. Az elkövető(k)nek tudomásul kell venniük: 

ha félholtra vernek magyar embereket, akkor annak következményei vannak 

– tette hozzá. Szóba került a műsorban, hogy a hasonló támadásokra Nyugat-Európában az emberek már a vállukat sem rántják meg, míg Magyarországon egészen más állapotok uralkodnak, bár – tette hozzá Bódi Ábel – hazai antifasiszta szervezetekben is megtalálhatók „ezek a kétes elemek”.

A teljes beszélgetést alábbi tekintheti meg!

Még több tartalomért látogasson el a Kontextus Youtube-csatornájára!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!