Szijjártó Péter: Jó hír, hogy a visegrádi négyek hitet tettek az együttműködés folytatása mellett

SZIJJÁRTÓ Péter
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Jó hír Magyarországnak, a nemzeti érdekekkel egybeesik, hogy a visegrádi államok vezetői hitet tettek az együttműködés folytatása mellett - emelte ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Prágában.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető arról számolt be a cseh-lengyel-magyar-szlovák csúcstalálkozót követően, hogy rendkívül jelentős érdemeket szerzett abban a visegrádi együttműködés, hogy Közép-Európa "erős, szuverén és versenyképes" tudott maradni.

És pont ezen érdemek miatt sokan ellenérdekeltek is voltak a visegrádi együttműködés folytatásában. Ma valószínűleg sokan várták azt, sokan fogadtak arra, hogy a visegrádi együttműködés többé nem fog létezni 

- vélekedett.

"Akik így tettek, azoknak csalódniuk kellett, a miniszterelnökök hitet tettek a visegrádi együttműködés mellett. Ez Magyarország nemzeti érdekeivel abszolút egybeesik, hiszen így a jövőben is együtt tudunk működni azon kérdésekben, amelyek erősítik 

Magyarországot, erősítik a szuverenitásunkat, erősítik a gazdasági versenyképességünket" - szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a négy állam így együtt tud működni annak érdekében, hogy "illegális migránsok százezrei ne járkáljanak ide-oda" a területükön.

"Együtt tudunk működni annak érdekében is, hogy megőrizzük a szuverenitásunkat az energiamixünk összeállításában, megőrizzük szuverenitásunkat és versenyképességünket azáltal, hogy mi határozzuk meg, hogy milyen adómértékeket állapítunk meg az országban" - mutatott rá.
 

"És természetesen mi határozzuk azt meg a jövőben, hogy a gazdáinkat milyen módon védjük meg a silány minőségű gabona beáramlásától Európán kívülről" - tette hozzá.
"Jó hír Magyarországnak, a magyar nemzeti érdekekkel egybeesik az, ami ma történt Prágában" - összegzett a miniszter.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!