Előzés közben ütött el négy biciklist egy férfi Győr közelében

Vágólapra másolva!
Egy férfi tavaly Szlovákiból vitt munkásokat Győr felé, amikor előzni kezdte az előtte lévő autót. Azonban nem figyelt arra, hogy vele szemben négy biciklis halad az út szélén a tiltó tábla ellenére. A sofőr azt gondolta nem fogja elsodorni a bicikliseket, de ez nem így lett. A balesetben a négy biciklis közül az egyiküknek olyan súlyos sérülései lettek, hogy a helyszínen meghalt. A figyelmetlen sofőrt emiatt akár öt év börtönre is ételhetik.
Vágólapra másolva!

Egy 30 éves férfi tavaly júniusban munkásokat vitt haza Győr felé a munkanap végén. 

Ekkor előzni kezdett anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a szemben sávban jön-e valaki szemben.

 Bár az úton volt egy tiltótábla, miszerint tilos ott biciklizni, de alatta egy "kivéve célforgalom” kiegészítő táblát helyeztek ki. Azonban ennek ellenére a szembe sávba négy ember biciklizett, egy apa és két felnőtt gyereke és egy barátjuk, akivel kirándulni indultak.

A négy biciklis jól látható volt, de ennek ellenére a sofőr mégis megkezdte az előzést. A férfi azt gondolta nem fogja elsodorni a négy biciklist, de ez nem így lett. 

bicikli, baleset, gázolás, biciklis
A kép illusztráció.
Fotó: Pixabay

Az elől haladó apának sikerült elkerülnie az ütközést, de a mögötte lévő 26 és 18 éves fiú az ütközés miatt az árokba esett.

 A fiúk mögött utolsóként bicikliző barátjuknak is sikerült elkerülnie, hogy az autó elüsse, de ő is elesett.

A balesetben a 26 éves fiú olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, míg 18 éves testvérét súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja, aki akár öt év börtönbüntetést is kaphat. Emiatt az ügyészség azt javasolja, hogy a férfit tiltsák el a vezetéstől.

Nemrégiben Szarvason és Kisújszálláson vonat gázolt el bicikliseket. Egy figyelmetlen nő Ácson sodort el egy biciklist. Pannonhalmán versenyző bicikliseket ütött el egy autós.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!