Lengyelország
15:002024. június 16.
Hollandia
Szlovénia
18:002024. június 16.
Dánia

Kihirdették az ÉV Fagylaltja győztesét

Vágólapra másolva!
Idén a balatonfüredi Kis Bergmann Cukrászda Tökmag sorbet pirosbogyós gyümölcsökkel elnevezésű alkotása lett az év fagylaltja - közölte a Magyar Cukrász Ipartestület pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Az Év Fagylaltja versenyt idén Kecskeméten rendezték meg, ahol a versenyzők a nézők előtt készítették el versenymunkáikat, hogy a fogyasztók is jobban megismerhessék a fagylaltkészítés rejtelmeit - áll a közleményben. Mint írták, a verseny célja a hagyományos kiváló minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, annak érdekében, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon, ezáltal is igényt támasztva a vendégekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt. Az Év fagylaltja versenyre idén rekordszámú 90 fagylalt érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylaltjaival együtt összesen 130 féle fagylalt volt kóstolható az egész napos rendezvényen. A fagylaltokat cukrászmesterekből álló szakmai zsűri, közönségzsűri és a szakmai szervezetek zsűrije is értékelte. 

A cukrászdák és kézműves fagylaltozók versenyének aranyérmese és egyben az Év fagylaltja vándorkupa nyertese a Tökmag sorbet pirosbogyós gyümölcsökkel lett, amely Bergmann Nándor (A Kis Bergmann Cukrászda, Balatonfüred) alkotása.

 Ezüstérmet kapott a Meggyes pekuccino, Vadócz Jenő fagylaltja (Promenád Kávéház, Balatongyörök), a bronzérmet pedig a Szerenád nevű fagylalt kapta, Damniczki Balázs alkotása (Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár). A mentes kategória aranyérmét a Sárgabarack lime maracuja, Marsa Éva Heléna fagylaltja kapta (Vanília & Gelarto, Nagykőrös). A - házigazda Kecskemét tiszteletére meghirdetett - sárgabarack kategória győztese a Mámoros marillen lett, Márton Sándor alkotása (Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred). 

A közönségdíjat a Kecskeméti sárgabarackos gombóc dióbundában, Szabados Norbert fagylaltja kapta (König-Units Kft., Üllő), Kecskemét Megyei Jogú Város különdíját pedig a Kecskeméti mosolygós barack, Pokoraczki Ágnes alkotása (Bahama Kézműves Fagyizó, Újfehértó).

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről