Az államrend ellen szervezkedő bandát ítélt el a Legfelsőbb Bíróság

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

A népi demokratikus államrend ellen szervezkedő tizenhét tagú csoport bűnügyét tárgyalta az elmúlt napokban a Legfelsőbb Bíróság. Sulyánszky Jenő, a csoport vezetője, egykori hadapródiskolás növendék magasrangú volt horthysta tisztek gyermekeiből szervezte meg a csoportosulást. Azt tervezték, hogy esetleges külső imperialista beavatkozás esetén fegyveres segítséget nyújtanak népi demokratikus rendszerünk megdöntésére. Ennek érdekében fegyverszerző, hamis igazolványt készítő és más hasonló csoportokat hoztak létre. Mikófalvy Ferenc, a fegyverszerző csoport vezetőjének irányításával konkrét intézkedéseket is kidolgoztak fegyver és lőszer beszerzésére. Az így szerzett fegyvereket elrejtették.

Sulyánszky Jenő 1929-ben született Magyarországon. 1943 és 1945 között a nagyváradi Gábor Áron Tüzér-hadapródiskola növendéke volt. A középiskolát a budapesti Fáy András Gimnáziumban fejezte be. Ezt követően a Pázmány Péter Tudományegyetem gyógyszerész karára iratkozott be. 1947-ben "osztályidegen" származása miatt meg kellett szakítania tanulmányait. Sulyánszky Jenő ezután segédmunkásként dolgozott, később irodai munkához jutott. 1949-től ellenállási csoportot szervezett "Mezartin" fedőnéven, amelyet az ÁVH 1955 végén leleplezett. 1956 májusában 17 év fogházban letöltendő büntetést kapott. Az októberi forradalom kirobbanásakor a Kőbányai Gyűjtőfogházban volt, ahonnan 31-én a felkelők szabadították ki. November 4-től 9-ig részt vett a Corvin-közi harcokban. A forradalom leverése után Franciaországba menekült. Menekültként vegyész lett. Alapító tagja volt a Franciaországi Magyar Szabadságharcosok Szövetségének, amely az 56-os magyar forradalom szellemének és emlékének megőrzését vállalta fel. Főtitkárrá, elnökké, európai alelnökké, később világszövetségi alelnökké választották. 1999-ben, 42 évi működés után a Franciaországi Magyar Szabadságharcos Szövetség megszüntette szervezett tevékenységét. (1956 and Hungary)


A csoport tagjai közül többen: Sulyánszky Jenő, Mikófalvy Ferenc, Magos János és Bánáthy Imre kémkedésre is vállalkoztak a Szabad Európa rádió részére.


A vádlottak többsége munkahelyén ellenséges magatartást tanúsított. Néhányan közönséges bűncselekményeket is követtek el. Csaszkóczi László volt hadapródiskolás például a gondjaira bízott gépeket szándékosan megrongálta.


A bírósági tárgyaláson a vádlottak beismerő vallomást tettek. A tárgyaláson bemutatták a tárgyi bizonyítékokat is: lőszert, fegyvert, okmányhamisításhoz szükséges vegyszert, hamis igazolványokat és egyéb iratokat.


A Legfelsőbb Bíróság Sulyánszky Jenőt 13 évi, Mikófalvy Ferencet 9 évi, Magos Jánost 8 évi, Csaszkóczi Lászlót 7 évi, társaikat pedig kettőtől hat évig terjedő börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. (MTI)


Korábban a Szabad Neten:

Erősítsük államvédelmünket