Vágólapra másolva!
A Spanyol Labdarúgó Szövetség versenybizottsága kizárta a Király Kupa idei sorozatából a Valenciát, mert jogtalanul szerepeltették Ayalát az előző körben.

A Bajnokok Ligájában kétszer döntős (2000, 2001) együttes október 10-én ugyan 1-0-ra győzött a harmadosztályú CF Novelda ellen, de utólag kiderült, hogy - Rafael Benitez vezetőedző tévedése miatt - a találkozó utolsó perceiben a megengedett három helyett négy Európai Unión kívüli futballista volt a pályán.

A tréner valószínűleg azért hibázott, mert az idénykezdet előtt Roberto Ayalát EU-játékosként könyvelték el. Az argentin védő azt állította, hogy olasz állampolgár, eddig azonban még nem mutatott be erről szóló dokumentumot.

A valenciai klubnak mellékbüntetésként 3000 eurónak megfelelő összeget kell befizetnie a szövetség kasszájába, fellebbezésre tíz nap áll rendelkezésre.

Korábban:

Saviola parádéja is kevés volt a Barca-sikerhez