Vágólapra másolva!
A férfikosárlabda-NB I-ben hazai pályán kikapott a bajnoki címvédő Kaposvár a Szolnok együttesétől. A listavezető Paks legyőzten a Körmendet, a Szeged pedig Sorrendben harmadik alsóházi rangadóján diadalmaskodott, ezúttal a ZTE ellen.

Férfikosárlabda-NB I
Naturtex-Szedeák - ZTE 72-62 (17-14,20-17, 17-10, 18-21)
Szeged, 1500 néző
Vezette: dr.Vígh,Kékesi
Szeged: Deák 23/9, Elliott 17,Green 16/3,Nyilas 9/3,Tanács 4. Csere: Drahos -, Pávlicz 3, Balogh -, Edző: Bonifert Domonkos
ZTE: Kámán 18/9,Mavrenski 5/3,Mészáros 9/3,Parker 20,Reed 7. Csere: Képli 3,Szájer -, Csaplár-, Nagy -. Edző: Nicola Lazic

Az alsóházi rájátszás szempontjából kiemelkedően fontos találkozón idegesen kezdett mindkét csapat, és ez főleg a dobóformán mutatkozott meg. A kapkodás után a hazaiak nyugodtak meg előbb, így az első tíz perc elteltével a Szedeák vezetett három ponttal. Az amerikaiak csatáját ekkor a szegediek nyerték, hiszen a vendégeknél Parker és Reed rengeteg hibával játszott, míg Green és Elliott húzóemberei voltak a Tisza parti újoncnak.

A szünet után már minden hazai szurkoló a húszpontos álomhatár elérését várta, ám a Zete nem adta könnyen a bőrét. Feljavult a válogatott Kámán, és a légiós Parker játéka, így végül is simán, de "mindössze" tíz ponttal győzött az újonc Szedeák a korábbi bajnok Zalaegerszeg ellen.

Bonifert Domonkos: " Ismét csak a szív diadala volt a mai győzelem, nagyon fontos mérkőzésen vagyunk túl sikeresen."

Nicola Lazic: "Pontatlanul játszottunk, reális eredmény született."

Atomerőmű SE - MARC-Körmend 89-75 (21-22, 30-13, 20-21, 18-19)
Paks, 1500 néző
Vezette: Váradi, Ádám.
ASE: Mészáros (15/9), Davis (19), Fodor G. (10), Sitku (13/3), Czigler (20). Csere: Jurgilas (12). Edző: Fodor Péter.
Körmend: Németh (20/12), Madison (18/12), Trummer (3/3), Mujanovic (11/3), Edmonson (19/6). Csere: Zsebe (3), Grebenár (2). Edző: Patonay Imre.

Már a szezon előtt sejteni lehetett, hogy a tavaly is kis híján duplázó (kupagyőzelem mellett bajnoki ezüst), a nyáron tovább erősöső paksiakkal szemben nehéz lesz versenyképes vetélytársnak bizonyulni, s a riválisok ennek megfelelően egyelőre nyomába sem érnek az Atomerőműnek. Egyetlen vereség "csúfítja" a lassan teljes alaposzakaszt maga mögött tudó ASE mérlegét, de immár az az egy sem revans nélküli. A Körmend ősszel négy ponttal legyőzte Fodor Péter csapatát, azért a vereségért most kamatostul fizetett a listavezető.

Pedig remekül kezdtek a vendégek, a tavaly még paksi Madison duplája és Németh triplája vidította híveiket. Nem mintha bárki is azt hitte volna, ennyivel meg lehet rogyasztani a Paksot. Félelmetes egységében van leginkább az ASE ereje: mindig akad valaki, aki átlag felettivel segíti az esetleg gyengélkedő társakat. Vagy, mint ezúttal, senki sem gyengélkedik, s ilyen esetekben, figyelembe véve a Mészáros vezette bajnokaspiráns állományának erejét, nem reménykedhet az ellenfél.

A 0-5-re egy 8-0-val válaszoltak a hazaiak, s bár az első negyedben remeklő Edmonson vezérletével szépen tartotta a lépést a Körmend (sőt, vezetett is tíz perc után), érezhető volt a saját tudásukban bízó hazaiak magabiztossága. A második negyedben nagyon visszaesett Edmonson, Madison inkább csak dobált, találat nélkül, Trummer és Mujanovics még azt se nagyon - Németh egymagában pedig kevés volt. Mert a Paks beindult: a Czigler begyűjtötte lepattanókból, a Fodor vezényelte, szerzett labdák sokaságát produkáló védekezésből ellenállhatatlan lerohanásokat vezetett az Atom. Ezek befejezésénél egy idő után már a külcsínyre is adtak Davisék: ahogy az amerikai légpasszát Czigler bezsákolta, vagy ahogy Fodor hát mögött passzolt ziccerben Sitkunak - mintha gálán lettünk volna... 19-4-es rohamot vágott ki a második negyer közepétől a Paks, összességében ezt a játékrészt 17 ponttal nyerte - minden eldőlt a szünetre.

A Körmend becsülettel harcolt, fordulás után első számú fegyvere, a kinti dobások segítségével próbált faragni hátrányából. Madisonnak és Némethnek sült is a keze, de így is sok volt a rossz kísérlet, s mivel közben a Paks szorgalmasan termelte a pontokat, már húsz is volt a házigazdák előnye. A cserecenter, Jurgilas négy kosasrat dobott úgy, hogy közben a többiek nem találtak be - ennyit az említett egységről.

Mind a hat, pályára került paksi játékos elérte a tíz pontot, így annak sem volt különösebb jelentősége, hogy triplák tekintetében a Körmend végzett jobban. Főleg ezeknek a sikeres távoli kísérleteknek köszönhették a vendégek, hogy csökkenteni tudták hátrányukat, de ahhoz, hogy igazi bravúrt elérjenek, kellettek volna Edmonson meccs elején látott villanásai, Madisontól kicsit több harci kedv, Mujanovicstól és Trummertől pedig sokkal-sokkal jobb dobóforma. S ki tudja, az elég lett volna-e Pakson, ahol kiváló teljesítményt nyújtó vendégcsapatoknak sem fognak feltétlenül nyerni, ha úgy játszik az ASE, mint ezúttal. A rendkívül erős anyagi és szakmai háttér, az elvégzett munka első számú bajnokesélyessé tette az Atomerőműt - elég csak a táblázatra pillantani.

További eredmények:
Kaposvár - Szolnok 66-70 (18-18, 17-20, 13-14, 18-18)
MAFC - Szombathely 84-108 (10-31, 20-29, 27-27, 27-21)
Dombóvár - Albacomp 97-87 (28-19, 23-20, 23-22, 23-26)
Debreceni Vadkakasok - Nyíregyháza 86-76 (28-18, 23-16, 16-24, 19-18)

Putnik Zoltán, Somos Zoltán

Korábban:

Fórum:

Magyar kosárlabda

Könyvajánlat:

1006 kosárlabda játék és gyakorlat