Pályázat a Nemzeti Színház igazgatói posztjára

Vágólapra másolva!
Az új kormány várhatóan pályázatot ír ki a Nemzeti Színház igazgatói posztjára - nyilatkozta Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke.
Vágólapra másolva!

Noha a kulturális tárca múlt heti lapnyilatkozatok szerint erre a hétre ígérte Schwajda György, a Nemzeti Színház igazgatója kinevezésének meghosszabbítását az új kormány felállásáig, erről az NKÖM-ben egyelőre még nem döntöttek - közölték a kulturális tárca sajtóirodáján. Mint ismert, Schwajdának május 31-én jár le igazgatói megbízatása. Információink szerint az esetleges meghosszabbítást a kormányváltás befejezéséig maga Schwajda kezdeményezte. Május 31-én nemcsak Schwajdának, hanem az rt. felügyelőbizottságának és könyvvizsgálójának is lejár a megbízatása. Kopátsy Sándor, a Nemzeti Rt. felügyelőbizottságának elnöke elmondta, hogy a testület május 13-ai ülésén ismét kezdeményezi, hogy az NKÖM az új kormány felállásáig gondoskodjon a jogi folytonosság biztosításáról.

Az NKÖM sajtóirodája tudatta, nem kívánnak Schwajda megbízásának hosszabbításával foglalkozni, de ha kiderül, hogy május 31-éig nem áll fel az új kormány - erre minden esély megvan - akkor az átmeneti időre meghosszabbítják a mostani igazgató kinevezését. Ám az új igazgató személyéről már az új kormánynak kell dönteni, mint ahogy arról is, hogy a posztot pályázat útján kívánják-e betölteni - tették hozzá. Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke kérdésünkre elmondta, hogy az új kormány feltehetőleg pályázatot ír ki a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. Terveik között szerepel az is, hogy a pályázati feltételek kialakításába bevonják a szakmai szervezeteket, mint ahogy a Nemzeti jövőjéről is kikérik a véleményüket.

Korábban:
Schwajda egyelőre marad a Nemzeti élén
Schwajda lemondhat a Nemzeti éléről