Szentmise az Orbán-családért

Vágólapra másolva!
Rendhagyó módon szentmisén imádkoznak majd a hívek Orbán Viktorért és családjáért a Szent István-bazilikában. Szabó Géza kanonok, a bazilika plébánosa a Népszabadság kérdésére hangsúlyozta, hogy az egyház szempontjából semmi esetre sem számít politikai rendezvénynek a szertartás, még akkor sem, ha a hívek egy része feltehetően annak tekinti.
Vágólapra másolva!

A kezdeményezés egy hölgytől ered. Az asszony kérésének eleget téve Szabó Géza csupán annyit írt be a bazilika előjegyzési naplójába, hogy a szóban forgó csütörtöki időpontban egy "élő családért" tartják a szentmisét. A hölgy - állította a kanonok csak ezt követően közölte, hogy a távozó miniszterelnök családjáról van szó.

Szabó Géza úgy emlékszik, a bazilikában még nem fordult elő, hogy egy élő és egészséges politikus családjának ajánlották volna a szentmisét.

Az eljárás meglehetősen szokatlan, de nem sérti az egyház belső törvényeit. A kanonok is jelen lesz az eseményen, a szertartást azonban minden bizonnyal Kemenes Gábor plébános vezeti majd. Az érdeklődés nagy, de Szabó Gézához egyelőre nem érkezett olyan információ, amely arra utalna, hogy a volt miniszterelnök vagy más politikusok is részt kívánnak venni a virrasztáson.

A hívek körében olyan hírek terjednek, hogy "fideszes szentmisét" rendeznek a bazilikában, ám a kanonok ezt a megközelítést határozottan tévesnek minősítette. Pártpolitikai utalások a szertartáson elméletileg nem hangozhatnak el, az egyház szempontjából tehát a szentmise semmi esetre sem számít politikai rendezvénynek. Más kérdés - tette hozzá -, hogy a hívek egy része feltehetően annak tekinti.

Szabó Géza nem bánja, hogy Orbán Viktor és családtagjai lesznek a szentmise főszereplői. Indoklásul elmondta, hogy a felbecsülhetetlen értéket képviselő bazilika állapota évtizedekig "fájdalmas és szégyenletes" volt. A kanonok elmondása szerint az eddigi miniszterelnökök közül különösképpen Németh Miklós, Antall József és leginkább Orbán Viktor tett sokat a bazilika felújításáért.