Az iraki nagykövet nem tudja, kit képvisel

Vágólapra másolva!
Hetek óta nincs kapcsolata Bagdaddal Irak magyarországi nagykövetének. Mukhlif A. Yasin arra vár, hogy megalakuljon az új kormány és döntsenek az ő sorsáról is. Az ugyanis a nagykövetségen sem kérdéses, Huszein már nem az ország elnöke, azt viszont nem tudják, kitől kellene utasításokat kapniuk és kit is képviselnek. Mivel a jelenlegi nagyköveteket még Szaddám Huszein nevezte ki, valószínűleg a diplomatának hamarosan távoznia kell.
Vágólapra másolva!

Szaddám Huszein rendszerének megdöntése nem csak Irakban okozott politikai bizonytalanságot, de azokban az országokban is, ahol iraki nagykövetségek működnek. Mivel a nagykövetek még Szaddám Huszeintől kapták megbízatásukat, nagy részüknek valószínűleg hamarosan távoznia kell. Egyelőre azonban nincs új kormány Irakban, a diplomaták most arra várnak, hogy ki kerül hatalomra.

Mukhlif A. Yasin, Irak budapesti nagykövete annak ellenére, hogy bejár hivatalába, dolgozni nem tud, mivel megszakadt a kapcsolata Bagdaddal. Hetek óta bizonytalanságban él, senkitől sem kap utasításokat vagy információkat, nem tudja azt sem, kit is kellene most képviselnie. Azt ugyanis már a budapesti nagykövetségen is kész tényként kezelik, hogy nem Szaddám Huszein vezeti Irakot.

A nagykövet nem nyilatkozott az [origo]-nak, csak annyit üzent: arra vár, hogy az új kormány döntsön a sorsáról, csak azután ad interjút. Az új kormány megalakulása után ugyanis minden, a Huszein-rendszerben kinevezett nagykövetet visszahívhat. Előfordulhat azonban, hogy nem minden diplomatát meneszt az új iraki kormány, a nagykövet még elméletileg reménykedhet abban, hogy helyén marad.

Felkészült minden eshetőségre Irak/nagyvilag/20030305felkeszult.htmlAz [origo] korábbi interjúja az iraki nagykövettel

A lengyel kormány azonban nem várja meg az új bagdadi kormány döntését. Szombaton ugyanis Wlodzimierz Cimoszewicz lengyel külügyminiszter magához kérette a varsói iraki nagykövetet és felszólította, hogy az iraki események fényében tisztázza saját és a nagykövetség személyzetének státusát. Irak lengyelországi nagykövetének legkésőbb kedden be kellene mutatnia meghatalmazását, különben varsói missziója befejeződik. A kérés azonban - mivel nincs új iraki kormány - teljesíthetetlen. A lépéssel a lengyel kormány az országban dolgozó, Szaddám kormánya által kinevezett iraki diplomaták eltávolítását akarja elérni.

Tóth Tamás, a Külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy Magyarország nem tervez hasonló intézkedéseket. Megvárják, amíg megalakul az új iraki kormány és dönt a jelenlegi nagykövetek sorsáról.