Vágólapra másolva!
Az egykori Spice Girl, Victoria Beckham azt tervezi, egy számára új műfaj kipróbálásával épít az eddiginél sikeresebb szólókarriert.
Vágólapra másolva!

A brit énekesnő hip-hopos pályafutását Damon Dash rapmogul segíti, aki legutóbbi New York-i útja során arra is rávette David Beckham feleségét, hogy Jay-Z rapsztárral vegyen fel közös számokat. Victoria közös divatkollekciójuk, a Roc-A-Wear révén is kötődik a rapperhez. Egy ismerőse szerint "leáll a popos tánczenéről, és inkább olyan dalokat fog felvenni, amelyeket szeret is." Victoria új zenei karrierjétől függetlenül futballcsillag férjével, David Beckhammel és két fiukkal újra New York-ba indul, hogy az American Vogue számára fotóztassa magát.