A szíriai állampolgárságú Mohammed al-Dzsundi azt állítja, hogy kiszabadulása után az amerikai katonák csizmás lábbal rugdalták, elektrosokkal kínozták és többször is színlelt kivégzéssel fenyegették. A szíriai sofőrt Jacques Verges francia sztárügyvéd képviseli; kedden Párizsban ő tájékoztatta a sajtót az ügyről.
Dzsundi tavaly augusztus 20-án került emberrablók fogságába Irakban két francia újságíróval, Christian Chesnot-val és Georges Malbrunot-val együtt. Amikor az amerikai csapatok november 12-én elfoglalták Fallúdzsát, a felkelők fellegvárát, ő kiszabadult az emberrablók markából, de az amerikai katonák november 17-ig fogva tartották kihallgatás céljából.
A bírósági kereset név szerint John Sattler amerikai tábornok, a Fallúdzsát elfoglaló amerikai tengerészgyalogos alakulat vezetője ellen irányul. Dzsundi felrótta az amerikai katonáknak azt is, hogy egy éjjel a kijárási tilalom ellenére kiengedték az utcára, és ezzel veszélybe sodorták az életét. Végül úgy engedték el őt, hogy lábbeli és személyi iratok nélkül kitették őt egy gépkocsiból az út szélén.
A szíriai sofőr saját közlése szerint azért halogatta a per megindítását, mert nem akarta veszélyeztetni a két francia újságírót, akiket csak december 21-én engedtek szabadon elrablóik.
Sok más szíriai ellenzékihez hasonlóan a 47 éves Dzsundi már évek óta Irakban élt menekültként. Jelenleg Franciaországban tartózkodik, ahol politikai menedékjogot kért. Megfigyelők szerint kétséges a per sikere, mert a francia igazságügyi hatóságok dönthetnek úgy is, hogy a cselekmények külföldi helyszíne és a felperes idegen állampolgársága miatt nincs joghatóságuk az ügyben.
A "reménytelen ügyek" specialistájaként ismert Verges sztárügyvéd szerint viszont a szíriai férfi ugyanolyan keresetindítási joggal rendelkezik Franciaországban, mint a francia állampolgárok, mivel Franciaország védelme alatt került Bagdadból Párizsba.