Vágólapra másolva!
Ha jól belegondolunk, semmi egyébre nem volt szüksége Keletnek a 2002 óta tartó nyugati sikersorozat megszakításához, mint hogy "leigazolják" Shaquille O'Nealt... Nagyjából ezt hámozhattuk ki az 54. NBA All-Star mérkőzést követő beszélgetésből, melyet a Kelet által 125-115-re megnyert összecsapás legjobbjával, az MVP-nek megválasztott philadelphiai Allen Iversonnal folytattak az újságírók a denveri Pepsi Center interjúszobájában.

Ch. Gáll András helyszíni jelentése Denverből

A 183 centis, négy hónap múlva 30. születésnapját ünneplő labdazsonglőr megilletődötten szorongatta az MVP-trófeát - négy éve, a washingtoni MCI Centerben ugyanezt tehette, s akkor is ott volt mellette mindössze 17 évvel idősebb édesanyja, Ann. A világ mégis sokat változott azóta: az NBA egykori fenegyereke most egy megállapodott, felelősségteljes családfő benyomását keltette.

"Lassan négygyermekes apa leszek, úton van a negyedik. A legnagyobb lányom tízéves, már olvassa az újságokat, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ostobaságokat csináljak. Az ember felnő, nem marad örökké huszonegy éves. Amikor huszonegy évesen kaptam hirtelen egymillió dollárt, nem csoda, hogy meghülyültem. A gettóból jöttem, sohasem volt nálam több pénz száz dollárnál, képtelen voltam feldolgozni a helyzetet. Mára benőtt a fejem lágya, s büszke vagyok arra, hogy le tudtam zárni zavaros korszakomat" - mondta Iverson, majd szakmai kérdésekre is választ adott.

"Amikor ennyi sztárral játszom együtt, még a nem egészen pontos átadást is gólra váltják, Vince-nek (Carter) vagy LeBronnak (James) akkor is gólpassz a passz, ha egy kicsit erőlködniük kell, hogy megfogják a labdát. Más a dolgom egy ilyen szuperválogatottban, mint a Phillyben, itt megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy kevesebb pontot dobjak és többet passzoljak" - mondta az MVP, aki végül 15 pontja mellett 9 assziszttal zárta a meccset, ugyanis a videofelvételek utólagos vizsgálata alapján egy gólpasszt levontak tőle.

Új "csapattársáról", a Los Angeles Lakerstől a nyáron Miamiba került Shaquille O'Nealről szuperlatívuszokban beszélt. "Az a csapat, amelyikben ő játszik, kellemes helyzetben van. Az ellenfél figyelme mindig rá irányul, s a többiek nyugodtan alkothatnak. Shaq a valaha élt legnagyobb kosaras, és ezt nem csak a méreteire értem..."