Új orrszűrő a szénanátha ellen

Vágólapra másolva!
Egy újonnan kifejlesztett speciális orr-filter bizonyítottan csökkenti a szénanáthás betegek számát, illetve a szénanátha tüneteit.
Vágólapra másolva!

Egy, az Allergy c. szakmai lapban publikált vizsgálat szerint egy újonnan kifejlesztett speciális orr-filter átlagosan 68%-kal hatékonyabban képes csökkenteni a szénanáthás tünetek súlyosságát, mint a placebóként használt hasonmás. Magas pollentartalmú levegőben eltöltött egy óra (ebből 20 perc parlagfűben gazdag környezetben) mindössze a betegek 15%-ában eredményezett tüneterősödést. A placebó filtert használó betegeknél ez az arány 63% volt.

A puha műanyagból készült filtertubusok az orrüregben helyezkednek el, és mérések szerint a belélegzett pollenek 98%-át képesek kiszűrni. A vizsgálatban résztvevők az alábbi tünetek jelentős csökkenéséről számoltak be: orrdugulás, tüsszentés, orrfolyás, garat-, orr- és szemviszketés, könnyezés.

A speciális orr-filtert viselőknél a tünetek nem csak hogy nem erősödtek, de a korábban megszokottakhoz képest is mérsékeltebbek voltak. Ez előrevetíti, hogy a filter amellett, hogy megelőzi a tünetek rosszabbodását, a korábban már fennálló panaszokat is mérsékli. A speciális orr-filter okozta tünetjavulás felülmúlta a szokásos kezelésekkel, pl. antihisztaminnal elérhető eredményeket.

A szénanátha a lakosság 20-40%-át érinti. Noha a legelterjedtebb kezelési mód a tablettás antihisztamin, a betegek 74%-a nem elégedett az általa biztosított kezelési eredménnyel. Emellett a betegek 65%-a mellékhatások miatt nem szeretne semmilyen gyógyszert sem szedni.

A fejlesztők elmondása szerint a filter egyáltalán nem akadályozza a légzést, viszont elnyel minden apró, levegőben keringő részecskét. Kényelmes viselete miatt a vizsgálatban részt vevő betegek több mint 90%-a jelezte, hogy szívesen használná akár a mindennapok során is.

A filtert 5 évvel ezelőtt fejlesztették ki az ausztráliai Woolcock Intézet munkatársai. A meggyőző klinikai eredményeknek köszönhetően mostanában kezdik el sorozatgyártását. Európában jelenleg indul a filter hivatalos engedélyeztetése, így remélhetően rövidesen a magyar piacon is elérhetővé válik.

Budai Allergiaközpont