Vágólapra másolva!
Mark Threadgold zárt rendszerű újralégzővel készül a rekordmélységű merülésre. A 38 éves angol férfi az első, aki ilyen újralégzőt használ, jövő év júniusában Dahabban tervezi végrehajtani a merülést.

- Szeretnék bizonyítani azoknak az embereknek, aki úgy gondolják, segítséggel élő emberek nem képesek ilyen dolgokra - mondta el Threadgold - Még mindig sok hátrány éri a sérült embereket, főleg a vakokat.

Threadgold korábban hivatásos katona volt, és 1999-ben vesztette el a látását egy balesetben. Öt évvel korábban tanult meg búvárkodni, és eltökélt volt, hogy tovább hódol kedvtelésének. Miután sikerült megoldani, hogy merüljön anélkül, hogy látna, úgy döntött, AP Valves gyártmányú újralégzőt fog használni a jövőben.

- A legnehezebb a lebegés volt és helyettesíteni a kézjeleket valamivel - mondta el. - Az AP Valves megváltoztatta az újralégző jelzéseit, tehát minden figyelmeztetésnek különböző hangja van.

Miután sikeresen elvégezte a tanfolyamot, a többi újralégzős búvár javasolta neki a csúcsjavítási kísérlettel való próbálkozást. Ez már nem az első alkalom lenne, amikor Threadgold rekordot dönt a vakok közt, korábban már például a motorcsónak-sebességi rekordot javította 73 mérfölrde. Abban bízik, hogy ez a rekord majd javít a St Dunstan's alapítvány helyzetén, akik sokat segítettek talpraállásában látása elvesztése után.

A merülés során három kísérő búvár tart majd vele. Kicsit természetesen izgul, de várja is a kihívást. Mint mondta, talán kicsit őrült, amiért ilyenre vállalkozik, de bízik a csapatban és a többi segítőben.