Vágólapra másolva!
A Német Labdarúgó Liga (DFL) közgyűlésén a küldöttek elfogadták azt a szabályt, amely a következő szezontól kötelező jelleggel előírja: valamennyi profi klubnak legalább tizenkét német játékost kell foglalkoztatnia a felnőtt csapat keretében.

Meghatározták a német nevelésű futballisták létszámát is. A 2006/07-es idényben minimum négy, a rákövetkező szezonban hat, azt követően pedig legalább nyolc ilyen játékossal kell szerződést kötni. Az a labdarúgó tartozik ebbe a kategóriába, aki 15 és 21 éves kora között legalább három évet megszakítás nélkül eltöltött az adott csapatnál, és a másik három évben is Németországban szerepelt.

Ezenkívül csökkentik az Európai Unión (EU) kívüli országokból érkező futballisták számát. Az elmúlt bajnokságban öt szerepelhetett, a mostaniban négy játszhat egy együttesben, 2006/2007-től pedig már csak három ilyen státuszú játékost alkalmazhatnak klubonként.

A liga a közgyűlésről kiadott közleményében kiemeli, hogy a döntéseket nem a külföldiek ellen, hanem a német futball megerősítése érdekében hozták. A határozatok meghozatala előtt a DFL egyeztetett az EU és az UEFA illetékeseivel.