Vágólapra másolva!
Ausztriában is elcsábítja a gyerekeket a hódeszkázás a síeléstől, ám ez csak az egyik oka lehet annak, hogy az alpesi országban jelentősen csökkent az utóbbi évtizedekben a síiskolákba beiratottak száma.

Az osztrák tömegtájékoztatásban ismertetett legfrissebb adatok szerint a 70-es évek végén még évente mintegy 250 ezer gyereket irattak be különféle síiskolákba, idén azonban csak 160 ezret. Ezért az oktatási miniszter napirendre tűzte az Iskolát a sípályára! jelmondattal már korábban meghirdetett program aktivizálását.

Elisabeth Gehrer oktatási miniszter egy ausztriai síközpontban népszerűsítette a síiskolákat az osztrák síszövetség képviselőivel és neves síelőkkel együtt. Az akciónapon célként hirdették meg, hogy minden osztrák gyerek legalább egyszer "síiskolát végezzen".

Ennek ösztönzésére olyan programokat indítanak, amelyeket gazdasági szervezetek támogatásával a vékonyabb pénztárcájú családok számára dolgoztak ki, hogy az ilyen famíliák gyermekei is hódolhassanak az Ausztriában rendkívül népszerű szenvedélynek.

A síelés ugyanis a teljes felszereléssel, a ruházattal, az utazással, a szállással és a síbérlettel együtt egyáltalán nem olcsó mulatság Ausztriában.

Az akcióban egyebek között kedvezményes síbérleteket és felszerelés-használati lehetőségeket kínálnak az érdeklődőknek Ausztria közel 30 síterepén.

Idén már közel félezer gyerek síiskoláztatását támogatják több mint 100 ezer euróval, de korszerűsítik a síoktatók képzését is, egy biztosító pedig felajánlott 3 ezer darab bukósisakot a síiskolások biztonságának a növelése érdekében.