Jöhet az ezerforintos kft.

Vágólapra másolva!
Elkészült az ezerforintos kft.-t megalapozó törvény tervezete. Ennek értelmében a mai hárommillió helyett jelképes összegért, ezer forintért lehet korlátolt felelősségű társaságot alapítani. A leendő jogszabály egyébként pedig - ha más törvény eltérően nem rendelkezik - az alapítókra bízza, hogy mekkora összegben határozzák meg a társasági szerződésben a cég elindításához szükséges jegyzett tőkét - értesült a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az új előírás következtében nem kell tőkeminimum leszállításával csatolni a cégbejegyzési kérelemhez a befizetésről szóló banki igazolást, elegendő lesz az ügyvezetői nyilatkozat is. Úgyszintén fölöslegessé válnak azok a jelenlegi törvényi rendelkezések, amelyek százezer forintban határozzák meg a törzsbetét minimumát és tízezerrel való oszthatóságát.

A jogszabály előkészítői a cégalapítókért folyó szabályozási versennyel - a bürokratikus terhek csökkentésének igényével -, más országok, így Japán, Írország, Anglia, Franciaország jól bevált gyakorlatával és a hatékonyabb hitelezővédelem szükségességével indokolják elsősorban a változtatást. Hangsúlyozzák a rugalmasabb társasági jogi szabályok, az egyszerűbb piacra lépés, a csökkenő költségek és adminisztrációs terhek megnövekedett gazdasági jelentőségét. Utalnak a Világbank 155 országban végzett idevágó jelentésére, amely szerint a társaságalapítás nehézségei miatt Magyarország a 72. helyen áll, jóllehet az utóbbi időben - különösen az új társasági és cégtörvénnyel - számottevően enyhültek a piacra lépés akadályai.

Az elméleti és gyakorlati tapasztalatok egyaránt megerősítik, hogy a kötelező tőkeminimumnak nincs érdemi hitelezővédelmi szerepe. Ezt támasztotta alá az igazságügyi kormányzat által megkeresett gazdasági kamarák és érdekképviseletek véleménye is. Lényeges szempont, hogy a befektetők döntéseit a kötelező tőkeminimum hátrányosan befolyásolhatja.

A törvénytervezet a vezető tisztségviselő felelősségének növelésével igyekszik erősíteni a kft. vagyonának a védelmét. Így az ügyvezetőnek a saját tőke terhére történő minden kifizetés előtt nyilatkoznia kell arról, hogy az nem veszélyezteti a társaság fizetőképességét. Ha ezt elmulasztja vagy valótlan nyilatkozatot tesz, és emiatt például felszámolás sorsára jut a cég, a társaság és a hitelezők is felléphetnek vele szemben.

A tervezetet szeptemberig véleményezhetik a szakmai szervek, érdekképviseletek, ezt követően kerülhet a kormány elé.