Képtelenek meghalni a Fox új hősei

Vágólapra másolva!
A Fox csatorna kicsit misztikusabbra veszi a figurát: két új sorozatot is rendelt, melyek főszereplői halhatatlanok.
Vágólapra másolva!

Az Amy After Dark című produkció egy New York-i lányról szól, aki egy harapás következtében vámpírrá válik. A műsor forgatókönyvét az ABC egyik sorozatának, a The Days-nek írója, John Scott Shepherd jegyzi, a rendezői szerepet pedig a háromszoros Emmy-díjas Todd Holland vállalta magára.

Valószínűleg a másik sorozattal sem fognak nagyon mellényúlni a producerek, hiszen megírását a Sírhant művek egyik alkotójára, Christian Taylorra bízták. Az egyelőre még cím nélkül futó műsor egy zsaru életét követi nyomon, aki fiatalos külseje ellenére is több mint százéves.