Moszkvában is a "belgrádi csapat" játszik

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép

Vélemények a magyar-jugoszláv mérkőzésről



Szeptemberben és októberben nincs könnyű életük legjobb futballistáinknak. A belgrádi győzelmes mérkőzést gyors ütemben újabb válogatott találkozások követik Moszkvában, Párizsban, Bécsben és Budapesten. A kezdet - jó volt.


Magyarország-Jugoszlávia 3:1

A hétfő reggeli lapok többsége igen rosszkedvűen ír a mérkőzésről, alacsony színvonalúnak tartja. A Borba például élesen bírálja a jugoszláv csapat teljesítményét, összeállítási hibákat is megemlíti, de megállapítja azt is, hogy a magyar válogatott könnyen, megérdemelten győzött, ha már meg is kopott régi tudása és már nem az az ellenállhatatlan, pontos gépezet, amelynek azelőtt ismerték.

"A magyar védelem ezúttal felülmúlta a magyar csatársort" - írja és főleg Grosics és Bozsik játékát emeli ki. A Politika különösen lesújtó véleményt mond a "csendes tempó- és életnélküli, egyszerű edzésnek tűnő" mérkőzésről. Ez a lap is elismeri, hogy a magyar csapat jobb volt, de régi nagyságára csak Grosics emlékezett. A csatársorról szólva reklamálja Puskás lendületét, Kocsis fejeseit. "Hidegkuti időnként valamit mutatott nagy tudásából és végig veszélyes volt a két szélső." Nagy dicsérettel szól a lap a magyar védelemről, amely - úgymond - "nem ismert tréfát, minden veszélyt viharosan elhárított". Körülbelül ugyanez a véleménye a Sport című szaklapnak is, amely "Nagyon szomorú volt" címmel első oldalán közölt tudósítást a érkőzésről. A lap tudósítójának Grosics, Bozsik és Czibor játéka tetszett. Hozzáteszik: "Eleinte úgy látszott, hogy Puskás a mérkőzés legközelebbi nézője. Keveset mozgott. Amikor azonban hozzá került a labda, rögtön kiderült, hogy Puskás továbbra is a magyar csapat dirigense." A Sport utal a közönség tüntetésére (a jugoszláv szövetségi kapitány ellen) és leszögezi: a látottak alapján jelenleg más összeállítású jugoszláv csapat sem ért volna el sikert a magyar válogatott ellen.

A magyar szakemberek másképpen látták a mérkőzést és csapatunk játékát. A magyar válogatott teljesítményét legalább olyan értékesnek tartják, mint az 1952-53-as emlékezetes sikersorozatának bármelyik állomását. A jelenlegi legfontosabb feladat ugyanis az, hogy a magyar csapat "megszilárduljon", helyreálljon a játékosok körében a nyugodt légkör, újjáéledjen az önbizalom, állandóan javuljon az erőnlét. Ha vannak is 30-on felüli játékosok a magyar válogatottban, nem lehet tagadni, hogy most újjászerveződik csapatunk.
(Az áprilisi budapesti, döntetlenül végződött magyar-jugoszláv mérkőzés játékosai közül például tíz jugoszláv válogatott maradt meg mostanra is, magyar mindössze négy.) Igaz, hogy nem a régi a magyar csapat, de már sokkal jobb volt, mint a törökök, csehszlovákok, belgák, portugálok és lengyelek ellen.

Erről beszélgettünk Bukovi Márton szövetségi kapitánnyal, aki nagy megelégedéssel beszélt a győzelemről.
- De nem kapathat el minket ez a nagyon biztató kezdet - mondotta. - Persze, hogy még nem a régi a magyar csapat. A vasárnapi mérkőzés sok tanulsággal szolgált, rengeteget elárult újjászervezett csapatunk helyzetéről, erejéről. Nagyon örvendetes, hogy közepes teljesítménynél rosszabb nem volt a csapatban, sőt néhányan, mint Grosics, Börzsei, Bozsik, Berendi, Sándor egészen kimagaslóan játszottak. Akiknek még technikai hibái vannak, vagy erőnléte nem jó, az a játékos ezt akarással, lelkesedéssel próbálta. Mindezek figyelembevételével remélem, hogy csapatunk erényei érvényesülnek majd a következő vasárnap Moszkvában is a szovjet válogatott ellen. A közös felkészülés már kedden folytatódik. Úgy vélem, nincs ok arra, hogy változtassunk az A-keret, illetve a válogatott összeállításán.

Bukovi még megemlítette a soron következő többi mérkőzést is. Kissé megerőltető a műsor. Ez sok lett volna, az eredmények is bizonytalanok lettek volna még a magyar csapat fénykorában, legjobb, erőtől duzzadó formája idején is. De hát ezek a mérkőzések már le vannak kötve. Helyt kell állnunk. Terv szerint folyik tovább a munka és a csapat - ha előre nem is garantálhat győzelmeket - bizonyára jelenlegi teljes tudását nyújtja majd e nagy mérkőzéseken.


A magyar válogatott csapat hétfőn délelőtt a belgrádi szurkolók üdvözlésétől kísérve, elindult hazafelé, pénteken pedig már elutazhat a következő mérkőzésre, Moszkvába.

Vető József (Belgrád)