Vágólapra másolva!
Az ausztrál válogatottnak tavaly 28 év után sikerült ismét kijutnia a világbajnokságra, miután a pótselejtezőn tizenegyesekkel legyőzte Uruguay válogatottját, és a sikert a szakemberek elsősorban a sorsdöntő párharc előtt kinevezett szövetségi kapitánynak, Guus Hiddinknek tulajdonították - azonban lehet, hogy az auszik vb-szerepléséért nem is ő, vagy valamelyik focista tette a legtöbbet, hanem egy John Safran nevű televíziós műsorvezető.

Safran ugyanis még az első, Montevideóban 1-0-ra elveszített mérkőzés után felfedezte, hogy az ausztrálok nem azért bukták el rendre a pótselejtezőket az elmúlt év(tized)ekben, mert sokkal rosszabb lett volna csapatuk az ellenfélnél, hanem azért, mert a socceroost átok sújtotta.

Az ausztrál gárda ugyanis még az 1970-es világbajnokság előtt az akkori Rhodesia (a mai Zimbabwe) ellen játszott pótselejtezőt, és állítólag az ausztrálok biztosra akartak menni, éppen ezért felkértek egy mozambiki varázslót arra, hogy "intézze" el a továbbjutásukat.

Ez az eredmények szerint sikerült is (igaz, az ausziknak három meccsre volt szükségük a továbbjutáshoz, a két válogatott egy héten belül háromszor is játszott egymás ellen, mégpedig azonos helyszínen, a mozambiki Lourenco Marquesben), azonban az ausztrálok ezt követően "elfelejtették" kifizetni a varázslót, aki ezért megfordította az átkot. Az óceániaiak nem is jutottak ki az 1970-es vébére, és bár 1974-ben valahogyan mégis sikerült kvalifikálniuk magukat, azóta hiába próbálkoztak.

Safran tehát fogta magát, és elutazott Mozambik fővárosába, Maputóba, hogy megtalálja az ominózus varázslót, majd mikor kiderült, hogy a sámán azóta már elhunyt, egy másikat keresett annak érdekében, hogy feloldozza az átkot.

Sikerült is találnia egy másik vajákost, aki vállalta ezt a nehéznek ígérkező feladatot: felvette a kapcsolatot a régi varázsló szellemével, majd elmentek a stadionba, ahol 1970-ben a mérkőzéseket játszották, és némi csirkevérrel végrehajtott rituálé után a mágus kijelentette: elvette az átkot az ausztrál válogatott fölül. És tényleg: Mark Schwarzerék kijutottak a vébére.