Vágólapra másolva!
A német labdarúgó Bundesligában éllovas Schalke 04 vezetősége megállapodott Mirko Slomka vezetőedzővel szerződésének meghosszabbításáról. "Mindenben egyezségre jutottunk" - jelentette ki Andreas Müller klubvezető, aki megjegyezte, már csak a tréner aláírása hiányzik a papírokról.

A 39 éves szakember eddig azért nem látta el kézjegyével a 2009 nyaráig szóló kontraktust, mert azt mondta, a szombati Wolfsburg elleni bajnoki összecsapás fontosabb, mint a saját jövője, így csak a találkozót követően kerülhet sor az ünnepélyes ceremóniára.

Slomka tavaly január 4-én Ralf Rangnicktól vette át a szakmai munka irányítását. Ebben a szezonban nagyon rosszul kezdett a gelsenkircheni együttes, hiszen korán kiesett az UEFA Kupából és a Német Kupából, ugyanakkor a bajnokságban 12 forduló óta nem kapott ki, így hatpontos előnyre tett szert a második Werder Bremennel szemben.