Vágólapra másolva!
Hetedik mérkőzéséán hatodik vereségét szenvedte el két évvel ezelőtti bajnok Miami Heat az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A csapat egyszerűen képtelen magára találni, képtelen pótolni a még mindig sérült Dwyane Wade-et. A Charlotte Bobcatstől elszenvedett vereség után a legendás tréner, Pat Riley is kifakadt.

"Hogy mit tehetek? Semmit. Legfeljebb beállok játszani, mert sokkal jobb teljesítményt nyújtanék 62 évesen, öreg, fájós csípőmmel, mint csapatom legtöbb tagja. Ezt garantálom, Istenre esküszöm" - bosszankodott minden idők egyik legjobb kosárlabdaedzője.

Beállította az idénykezdetre vonatkozó klubrekordot a Boston Celtics, amely az Indiana Pacers otthonában győzött magabiztosan, s ezzel sorozatban hatodik meccsét nyerte meg. Ilyen jól csak az 1987/88-as szezont kezdte a gárda, amely jelenleg a mezőny egyetlen veretlen csapata.

Az előző bajnokságban - 82 találkozón elért 24 sikerével - még a liga második leggyengébb együttesének számított a Celtics, de a nyáron igazolt Kevin Garnett-tel és Ray Allennel bekövetkezett a szurkolók által nagyon várt fordulat.

"Most remek csapat van körülöttem" - mondta az Indianapolisban 31 pontig, 11 lepattanóig és 6 gólpasszig jutott kapitány, Paul Pierce. "Ezekkel a srácokkal szórakozás együtt lenni, és nemcsak a pályán, hanem azon kívül is."

Nyugaton a címvédő San Antonio Spurs az úr, a francia Tony Parker vezette alakulat ezúttal a vendég Los Angeles Lakerst verte magabiztosan, s ezzel 7/1-esre alakította győzelmi mutatóját.

Eredmények:
Indiana Pacers - Boston Celtics 86-101
Orlando Magic - Seattle SuperSonics 103-76
Charlotte Bobcats - Miami Heat 91-76
Memphis Grizzlies - Houston Rockets 105-99
Dallas Mavericks - Philadelphia 76ers 99-84
San Antonio Spurs - Los Angeles-Lakers 107-92
Phoenix Suns - New York Knicks 113-102
Portland Trail Blazers - Detroit-Pistons 102-94