Erősödött a forint a bankközin

Vágólapra másolva!
Erősödött a forint kedden reggel a bankközi piacon, az euró 263,10/20 forint volt; a kereskedés a hétfői 264,20/40 forint után reggel 264 forint magasságában kezdődött, innen fokozatosan javult a forint árfolyama.
Vágólapra másolva!

A kereskedők szerint az irányzat kialakulásában a nemzetközi hatások mellett szerepe volt annak is, hogy az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult, és ez megnyugtatta, kissé optimistává tette a befektetőket.A forint a dollárral szemben is tovább erősödött: a dollár árfolyama jelenleg 171,20/30 forint a hétfői 171,85/172,05 után.

Az állampapírok másodpiacán mintha "feltűnt volna a fény az alagút végén" - mondták kereskedők. Nagyon óvatosan, nagyon visszafogottan, de megindulni látszik a normális piaci működés. A kedvező inflációs jelentés, a forint halvány - bár sokak által csak átmenetinek tartott - erősödése elősegítette, hogy megszűnt az elmúlt napokra olyannyira jellemző "csapkodás", nem került sor a piaci egyensúlyt felborító ajánlatokra.