Vágólapra másolva!
Az Arsenal FC hívei alighanem már nagyon unják, hogy legjobb játékosaikat szinte nap mint nap más külföldi klubokkal hozzák kapcsolatba, azonban az elmúlt évek történései nyomán a szurkolók gyakran már nem merik nem komolyan venni ezeket a pletykákat. Hiszen ha csak az elmúlt két esztendőt tekintjük, akkor így kezdődött Thierry Henry, Mathieu Flamini vagy éppen Alekszandr Hleb távozása is.

Mostanában a spanyol középpályás, Francesc Fabregas távozásával kapcsolatosan a legtöbb pletyka, a fiatal játékost a Real Madrid és az FC Barcelona is szerződtetné, és maga a futballista is szívesen hazatérne szülőföldjére - elsősorban a katalán egyesülethez.

A hét végén aztán a News of the World című angol lapban megjelent hírek tovább fokozhatták az Arsenal-drukkerek aggodalmát, az újság ugyanis arról írt, hogy Fabregas visszautasította a londoni egyesület szerződéshosszabbítási ajánlatát.

A középpályás jelenlegi kontraktusa 2011-ig érvényes, de a különböző záradékok alapján tulajdonképpen 2014-ig köti a focistát a klubhoz. Nincs szó tehát arról, hogy hamarosan lejárna, ám ennek ellenére az újság úgy kommentálta a történteket, hogy Fabregas azért mondott nemet a heti 90 ezer fontos fizetéssel járó szerződésre, mert meg akarja várni, hogy a Real, illetve a Barca mit ajánl neki.

Nos, a piros-fehérek szurkolói megnyugodhatnak (legalábbis egy ideig), hiszen Fabregas a klub hivatalos honlapján tagadtra a fenti pletykát. Elmondása szerint semmi igazság nincsen abban, hogy bármiféle új szerződésajánlatot visszautasított volna, és továbbra is hosszú távra tervez az Emirates Stadiumban.

További átigazolási hírek:
A TSG Hoffenheim brazil focistáját, Carlos Eduardót a Zenit Szankt-Petyerszburg figyeli.

Az FC Barcelona elefántcsontparti középpályása, Yaya Touré iránt a Bayern München is érdeklődik.

A Blackburn Rovers kiszemeltje az argentin River Plate középpályása, Óscar Ahumada.

A West Ham United középpályását, Scott Parkert a Tottenham Hotspur vinné.

A Real Zaragoza brazil csatára, Ricardo Oliveira iránt a Sevilla FC érdeklődik.

www.infosport-focivilag.hu