Vágólapra másolva!
David Trezeguet, a Juventus csatára korábbi álláspontját felülvizsgálva jelezte, hogy újra játszana a francia labdarúgó-válogatottban.

A gólerős támadó Raymond Domenech kapitánykodása óta nagyon kevés lehetőséget kapott a nemzeti csapatban, a szakember az idei Európa-bajnokságra annak ellenére sem hívta meg őt, hogy az olasz bajnokságban remek formában játszott, s második lett a góllövőlistán 20 találattal.

Ezek után Trezeguet júliusban úgy döntött, nem szerepel többet a válogatottban. A 2000-es Európa-bajnokság döntőjében a franciák győzelmét jelentő gólt szerző csatár most a L'Equipe című lapnak azt mondta, a szurkolók szeretete miatt változtatta meg korábbi elhatározását.

"Mindig is hiányzott a válogatott. Az eddigi utolsó fellépésemen, márciusban Anglia ellen a Stade de France nézői felállva tapsoltak, amikor csereként pályára léptem, egy magazin szavazásán pedig a tíz legnépszerűbb sportoló közé választottak be. Ez rengeteget jelent nekem" - mondta a 31 éves támadó.

Trezeguet, aki szeptemberi térdműtéte után jelenleg is lábadozik, a francia válogatott történetének harmadik legeredményesebb futballistája 71 mérkőzésen szerzett 34 góllal.