Kockázatosnak tartja a büdzsét az ÁSZ-elnök

Vágólapra másolva!
A költségvetéssel kapcsolatos elvárások alátámasztásáról szóló tanulmányokat hiányolja Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Jó döntésnek tartja a vezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát és az egészségügyi rendszer színvonalának csökkenését vetítette elő és addig maradna elnök, amíg tart a bizalom - derül ki a Népszabadságnak adott interjújából.
Vágólapra másolva!

"Ha a költségvetést abból a szempontból nézzük, hogy a számok a helyükön vannak-e, akkor nincs probléma a 2010-es tervekkel, ha azonban azt vizsgáljuk, hogy ezek a számok beágyazhatók-e a társadalmi, gazdasági folyamatokba, megvan-e az összhang, akkor a költségvetés már kevésbé megnyugtató" - fogalmazott. Az ötszázalékos ingadozás, eltérés még elfogadható egy tervszám esetében, most viszont ebben a tekintetben komoly kockázatokat lát az elnök.

"Elképesztő" finanszírozási nehézségekkel kell majd szembenéznie az egészségügynek, a struktúra megváltoztatásához sok egyéb mellett az anyagi feltételek sincsenek meg. Így viszont - mondta az elnök - másképp nem tud majd működni a rendszer, mint a szolgáltatás színvonalának romlásával.

Az állami vezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát jó döntésnek tartja az ÁSZ elnöke, és úgy gondolja, a fizetések mértékéért nem feltétlenül a kinevezetteket kell hibáztatni. Az ÁSZ-nak vannak javaslatai arra, hogy az üvegzsebtörvény hatálya terjedjen ki az állami, önkormányzati cégekre, mert a láthatóság ellenőrzést is jelent.

Arra a kérdésre, hogy az ÁSZ eddig miért nem vizsgálta a BKV-t, Kovács Árpád azt válaszolta: elvileg lehet vizsgálni, hiszen közpénzből gazdálkodik, de a közlekedési cégnek van felügyelőbizottsága, van tulajdonosa, akiknek megvolt a lehetőségük, hogy kontroll alatt tartsák a vállalatot, azonban nem tartotta kizártnak, hogy az ÁSZ vizsgálni fogja a BKV gazdálkodását. A metróberuházást már vizsgálta a számvevőszék - tette hozzá.

Új New Deal kellene

Az elnök szerint a harmincas évek New Deal-politikájára lenne szükség, mert míg az egyik oldalt bővülő jövedelmek, addig a másikat a csökkenő életszínvonal jellemzi és csak így lehetne megakadályozni, hogy a szociális biztonság másodlagos szerepet kapjon. A hazai politikában Kovács Árpád szerint nincs eldöntött irány. Az európai uniós és az amerikai modell között őrlődünk.

Az államadósságot az "idők végezetéig" nyögjük - jelentette ki. A közgazdász-társadalom hibája az, hogy állandóan az államháztartással foglalkozik, a reálgazdaságot is ezen keresztül vizsgálja. Pedig a pénz a reálgazdaságból kerül elő, nem a büdzséből.