Ingyen temetés részeg sofőröknek

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok Georgia állambeli Rome városának egyik temetkezési vállalkozója a megszokottól igencsak eltérő kampányt talált ki az újévi részeg vezetés ellen: azoknak a sofőröknek, akik ilyet terveznek, halálos baleset esetén ingyenes temetést ajánl. Bár a tíz éve futó kezdeményezés során még senki sem írta alá a szerződést, a temetkezési vállalkozó szerint nem is ez a lényeg, hanem a figyelemfelkeltés.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Rome városának lakói az újév közeledtével ismét találkozhattak azzal a furcsa felhívással, amelyet Barry Miller, három helyi temetkezési vállalkozás társtulajdonosa tett közzé a tévében és az ottani újságokban. A cég olyan szerződést ajánl, amely szerint átvállalják a temetési szertartás és a koporsó összes költségét azoktól, akiket december 31-én éjjel ittas vezetés miatt ér halálos baleset - írja a Scientific American beszámolója.

A meglehetősen szokatlan kezdeményezést Miller azt követően indította, hogy egy családtagja ittas vezetés közben lelte halálát. "A felhívás része az Állj meg és gondolkodj! kampánynak, bár a teljes kampány természetesen nem erre az ötletre épül. Mindössze arról van szó, hogy az év utolsó napján szeretnénk egy kicsit ráijeszteni azokra, akik hajlamosak lennének alkoholfogyasztást követően is a volán mögé ülni" - mondja Miller.

Bár az év végének közeledtével csaknem száz helyi médiaorgánumnak küldik ki az ajánlatról szóló sajtóközleményt, még soha senki nem jelentkezett, hogy aláírja a szerződést. Sőt, még csak nem is érdeklődött senki. "Nem bánjuk, mert nem is a szerződés megkötése a fő célunk: ez egyszerűen a megszokottól eltérő - és ezért talán jobban is működő - figyelemfelkeltő akció. A hozzánk beérkező köszönőlevelekből szerződők nélkül is tudjuk, hogy sokakat meg tudtunk szólítani: van, aki a mi felhívásunk elolvasása után jelentkezett az Anonim Alkoholisták helyi csoportjába" - számolt be eddigi tapasztalatairól Miller. A programmal kapcsolatban panaszok is akadnak, ezek azonban Miller szerint igazi szándékaik félreértéséből adódnak.

A Független Hírügynökség szerint nálunk idén két halálos baleset történt az utakon szilveszter éjjel. A közúti balesetek 2000 óta emelkedő trendje a KSH szerint 2007-ben ugyan megtört, de így is a balesetek 13 százalékának hátterében szerepelt az alkohol.