Vágólapra másolva!
Nem tér vissza az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságba (NBA), így marad a kínai Shanxi együttesénél Stephon Marbury, annak ellenére, hogy a következő szezon egyik nagy esélyese, az újjáalakuló Miami Heat akarta szerződtetni.

"A Miaminak irányítóra van szüksége, de úgy gondolom, egy magamfajta játékosnak nem sok dolga lenne e mellett a három sztár mellett" - nyilatkozta a 33 éves Marbury, utalva arra, hogy Dwayne Wade mellé az átigazolási szezon legnagyobb dobásaként a floridai alakulat megszerezte LeBron Jamest, valamint Chris Bosh-t.

A kétszeres NBA All Star-játékos ugyanakkor hozzátette: maradásában nagy szerepet játszik az is, hogy Kínában remekül népszerűsítheti saját cipőmárkáját, a Starburyt.