Rossz kezdés, borús hangulat a tőzsdén

Vágólapra másolva!
Nagyot esett a nyitás után, azóta valamelyest összeszedte magáűt a pesti tőzsde. Az elemzők egész napra a negatív tartományba várják a BUX-ot, a borús nemzetközi hangulat miatt.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 297 pontos csökkenéssel, 21 672,12 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest ez 1,35 százalékos gyengülés. A nyitás után az index folyamatosan araszolt felfelé, egy óra elteltével a veszteség 0,51 százalékosra mérséklődött.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője az ázsiai értéktőzsdék csökkenése, valamint a forint gyengélkedése miatt az egész napot negatív tartományú kereskedés jellemezheti, ezen belül a közlendő makroadatok - infláció és munkanélküliség az euróövezetben, amerikai fogyasztói bizalom - adhatnak irányt a kereskedésnek.

A nemzetközi hangulat is meglehetősen pesszimista, a befektetők aggódnak az amerikai gazdasági kilátások miatt - fűzte hozzá.

Szűcs Lajos, a Quaestor Zrt. üzletkötője is esést vár keddre, szerinte a hétfői, kissé erősebb nap után a múlt pénteki szintekre eshetnek vissza az árfolyamok.

A főbb európai tőzsdék is gyengüléssel kezdték a keddi kereskedést. A londoni FTSE-100 index 1,28 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,17 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,33 százalékos veszteséget jelzett az első percekben.

A BUX 55,25 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 21 969,12 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek.