Nyolcmilliárdra számít a kvótabizniszből Fellegi

Vágólapra másolva!
Két év alatt 6-8 milliárd forint folyhat be a szén-dioxid-kvóták eladásából - derül ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter egyik parlamenti válaszából. Fellegi szerint a pénz fele már idén megérkezhet.
Vágólapra másolva!

Hat-nyolcmilliárd forint folyhat be a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből 2012 végéig, a pénz fele már 2011-ben realizálódhat - válaszolta a múlt héten csütörtökön Fellegi Tamás fejlesztési miniszter Szabó Imre korábbi, MSZP-s környezetvédelmi miniszternek. Fellegi válasza az országgyűlés honlapján olvasható.

Szabó még január elején feltett kérdésében arról érdeklődött, hogy az Orbán-kormány nyolc hónapja alatt miért nem történt semmi a szén-dioxid-kvóták értékesítése ügyében, miközben a kormányzati átadás-átvétel során az Orbán-kormány megkapta a lehetséges vevők elérhetőségét. A korábbi miniszter szerint egy 6 millió tonna szén-dioxid eladásáról szóló ügyletet áprilisban a parlamenti választások közelsége miatt halasztottak el, ezt azóta sem ütötték nyélbe.

Fellegi válaszában azt írta, hogy az előző kormány nem adta át a potenciális vevők adatairól szóló teljes listát. A korábbi kormánnyal együttműködő közvetítők jelentkeztek ugyan, de csak olyan vevőket ajánlottak, akikkel nem lehetett volna jogszerű üzletet kötni, többek között azért, mert ezek a vevők nem írták alá a kvóták adásvételét szabályozó kiotói jegyzőkönyvet - írta Fellegi, aki szerint az Orbán-kormánynak így saját információi alapján kellett megkezdenie a tárgyalásokat.

A miniszter szerint "a kormány kvótaértékesítési stratégiája részleteiben nem nyilvános", így többek között arról sem árult el részleteket, milyen potenciális vevőkkel tárgyal a kormány. Fellegi szerint a minisztérium legfontosabb feladata egy új pályázati rendszer kidolgozása. Erre azért van szükség, mert az előző kormány több lépése is ártott Magyarország nemzetközi megítélésének Fellegi szerint.

Ilyen volt többek között, hogy a Bajnai-kormány zárolni akarta a szén-dioxid-kvóták eladásából befolyt pénzeket, annak ellenére, hogy a korábbi szerződésekben vállaltuk, hogy a pénzekből klímaváltozás elleni beruházásokra írunk ki pályázatokat. Rossz fény vetett Magyarországra az is, hogy tavaly márciusban egy magyar üzlet miatt kellett felfüggeszteni a kereskedést egy európai szén-dioxid-tőzsdén.

A környezetvédelmi tárca 2008 októberében jelentette be, hogy elsőként a világon Magyarország adott el szén-dioxid-kvótákat. Az eladásokról a tárca annyit közölt, hogy 2 millió tonna szén-dioxidot adtunk el Belgiumnak, további 6 millió tonnát pedig Spanyolországnak. Csak később árulták el, hogy 28,2 milliárd forint folyt be a klímakereskedelemből. A pénzek felhasználásának módját többek között az Állami Számvevőszék, illetve a jövő nemzedék ombudsmanja is bírálta.