Vágólapra másolva!
A 23 éves amerikai Hikaru Nakamura szenzációs elsőségével fejeződött be a hollandiai Wijk aan Zee-ben a 73. Tata Steel Chess 2011 szuperverseny. Nakamura az utolsó fordulóban sötéttel remizett a kínai Wang Hao ellen, az indiai világbajnok Viswanathan Anand nem tudta minőségelőnyét győzelemig fokozni az orosz Jan Nepomnjacsijjal szemben. Félpontos hátránnyal az ötszörös tornagyőztesnek meg kellett elégednie a második hellyel. Holtversenyben harmadikként végzett a címvédő norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan. A játéknapon mind a hét parti pontosztozkodással végződött. Az emlékezetes, meglepetésekkel tarkított tornán a 91 játszmából 38 végződött döntéssel, Anand és Aronjan megőrizte veretlenségét.

Eddigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el a kétszeres amerikai bajnok Hikaru Nakamura. A 23 esztendős nagymester egy forduló kivételével hol egyedül, hol holtversenyben állt az élen. Korábban is képes volt bravúrokra, a bonyodalmak bátor vállalására, de remekül alkalmazkodott a szuperversenyek különleges hangulatához. Tavaly újoncként sikerrel tette le névjegyét, a regnáló világbajnok Viswanathan Anand társaságában a negyedik helyet osztotta. Tagja volt 2006-ban és 2008-ban is a sakkolimpián bronzérmes amerikai válogatottnak. A tavalyi amszterdami generációs csapatversenyen a legjobb eredményt érte el.

Hat győzelmet aratott, a gyengébbeket biztosan győzte le, és Magnus Carlsentől elszenvedett veresége sem vetette vissza. Tekintélyt parancsoló a 2879-es performance-pontszáma, és a + 23 Élő-pont begyűjtése, a virtuális világranglistán a hetedik helyre lépett előre.

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand megőrizte veretlenségét, rangadót azonban nem tudott nyerni. A Wijk aan Zee-ben ötszörös tornagyőztes a virtuális világranglistán átvette a vezetést, egy ponttal előzi meg Magnus Carlsent. Bizonyára sokakat érdekel, hogy miért nem játszott a viadalon kihívója, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov? A versenyigazgató, Jeroen van den Berg egyik interjújában elmondta, hogy Anandnak és Topalovnak még a szófiai világbajnoki döntő előtt egyenlő feltételeket kínáltak. Anand ezt elfogadta, Topalov azonban hezitált, de a döntő elvesztése után magasabb honoráriumot követelt, mint amit Anand kapott. Ezt a szervezők elutasították.

Forrás: [origo]

Két világossal elszenvedett vereséggel, korántsem meggyőző játékkal végzett holtversenyben a harmadik helyen Magnus Carlsen. Címvédőként, világranglista-vezetőként játszott a viadalon, de a holland Anish Giri és az orosz Jan Nepomnjacsij elleni vesztései után nagyon össze kellett szednie magát, hogy az élmezőnyben végezzen. Nem játszott látványosan az örmények kétszeres olimpiai bajnoka, a Grand Prix-győztes Levon Aronjan. Kivárta az esélyt, veretlenségét megőrizte.

Nagy sikert ért el a francia Maxime Vachier-Lagrave. A 20 esztendős junior világbajnok újoncként letette névjegyét. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik egyetlen vereségét Carlsentől tanulságos végjátékban világossal szenvedte el, a tizedik forduló után még négyes holtversenyben az élen állt.

A 16 éves Anish Giri megmutatta oroszlánkörmeit, ötvenszázalékos eredményét nem kalkulálva, hanem komoly küzdelmes partikban érte el. Nagy esélyt szalasztott el Anand ellen, kitűnő megnyitási repertoárja remek versenyzői tulajdonságokkal párosult, még több pont volt partijaiban. Az ukránok kétszeres olimpiai bajnoka, Ruszlan Ponomarjov csalódást okozott. Az orosz szuperbajnok Jan Nepomnjacsij hullámzó teljesítményt nyújtott. Az orosz Alekszandr Griscsuk óriásit bukott, öt partit is vesztett, a spanyol Alekszej Shirov pedig hatot, és sok-sok Élő-pontot.

Az utolsó forduló eredményei:
Jan Nepomnjacsij (orosz, 2733) - Viswanathan Anand (indiai, 2810) döntetlen (Szicíliai védelem, 38)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2784) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2715) döntetlen (Grünfeld védelem, 23)
Wang Hao (kínai, 2731) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2751) döntetlen (Benoni védelem, 22)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2773) - Magnus Carlsen (norvég, 2814) döntetlen (Csigorin védelem, 19)
Levon Aronjan (örmény, 2805) - Jan Smeets (holland, 2662) döntetlen (Félszláv védele, 61)
Alekszej Shirov (spanyol, 2722) - Erwin L'Ami (holland, 2624) döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)
Anish Giri (holland, 2686) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2744) döntetlen (Vezérindiai védelem, 32)

A verseny végeredménye:
1. Hikaru Nakamura 9 pont
2. Viswanathan Anand 8,5
3-4. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 8
5-6.Vlagyimir Kramnyik és Maxime Vachier-Lagrave 7,5
7-8. Ruszlan Ponomarjov és Anish Giri, 6,5
9- 10. Jan Nepomnjacsij és Wang Hao 6
11-12. Alekszandr Griscsuk és Jan Smeets 4,5
13. Erwin L'Ami 4,5
14. Alekszej Shirov 4

A nagymesterek teljesítményének performance-pontszámai:
Hikaru Nakamura 2879, Viswanathan Anand 2844, Magnus Carlsen 2815, Levon Aronjan 2816, Vlagyimir Kramnyik 2790, Maxime Vachier-Lagrave 2795, Ruszlan Ponomarjov 2740, Anish Giri 2744, Jan Nepomnjacsij 2714, Wang Hao 2714, Alekszandr Griscsuk 2627, Jan Smeets 2636, Erwin L'Ami 2637, Alekszej Shirov 2601

Az Élő-pontszámok változása:
Nakamura + 23, Anand + 6, Carlsen + 1, Aronjan + 2, Kramnyik +1, Vachier-Lagrave + 15, Ponomarjov - 1, Giri + 11, Nepomnjacsij - 4, Wang Hao - 3, Griscsuk - 26, Smeets - 5, L'Ami + 1, Shirov - 21

A "B" nagymesterversenyen holtversenyben végzett az élen az angol Luke McShane és a cseh David Navara. A szervezőkön múlik, hogy mindketten meghívást kapnak-e a jövő évi szuperversenyre.

Az élcsoport végeredménye:
1-2. Luke McShane (angol, 2664) és David Navara (cseh, 2708) 8,5 pont
3. Zahar Efimenko (ukrán, 2701) 8
4-6. Le Quang Liem (vietnami, 2664), Wesley So (Fülöp-szigeteki, 2673) és Gabriel Szargiszjan (örmény, 2667) 7,5

A "C" nagymesterversenyen az olasz Daniele Vocaturo 9 pontot gyűjtött, fél ponttal előzte meg a világ jelenlegi legfiatalabb nagymesterét, az ukrán Ilija Nyizsnyiket.

Wang Hao (2731) - Nakamura,H (2751)
Benoni védelem [A62]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 c5 5.d5 d6 6.Hc3 0-0 7.Hf3 e6 8.0-0 exd5 9.cxd5 Be8 10.a4 a6 11.Be1 He4 12.Ba3 Hxc3 13.bxc3 Hd7 14.c4 Bb8 15.a5 b5 16.axb6 Bxb6 17.Ff4 Vc7 18.e4 Bb4 19.Ff1 a5 20.Fd2 He5 21.Hxe5 Fxe5 22.Fc3

A minőoségért Hikau NHakamura elegendő ellenjátékot kapna a 22.Fxb4 cxb4 23.Va4 bxa3 24.Vxe8+ Kg7 25.Va4 Fb2 26.Be3 Fd7 változatban.

22...Fd7 és döntetlen

Nepomnjacsij,J (2733) - Anand,V (2810)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 e5 7.Hf3 Fe7 8.Fc4 0-0 9.0-0 Vc7 10.Hd5

A huszárlépésnek nincs igazán jó híre, Jan Nepomnjacsij hosszas gondolkodás után húzta meg. A 10.Fb3 Fe6 11.Vd2 Bc8 12.Hg5 Fc4 13.f4 Hbd7 14.fxe5 dxe5 15.Bf5 (15.Bad1!) 15...Fb4 16.Bd1 Bd8 17.Ve1 h6 18.Hf3 Fe6 19.Vg3 Fxf5 20.exf5 Fc5 folytatásban Vaszilij Ivancsuk nem kapott elég kompenzációt a minőségért a 2008-ban, Lionban Viswanathan Ananddal játszott partiban.

10...Hxd5

Világos nagy előnyhöz jutna a 10...Vxc4 11.Hxe7+ Kh8 12.Vxd6 Hbd7 13.Hd2 Vxc2 14.b3 Be8 15.Bfc1 Vb2 16.Hf5 folytatásban.

11.Fxd5 Hd7 12.c4 Hf6 13.Vb3 Hxd5 14.cxd5 b5 15.Bfc1 Vb8 16.Vc3 f5 17.Vc7 Bf7 18.Hd2

Az orosz szuperbajnok már a minőségáldozatot tervezte. A 18.exf5 Vxc7 19.Bxc7 Fxf5 változatban sötét futópárjával bizakodhatott volna.

18...Vxc7 19.Bxc7 Fd8

Forrás: [origo]

20.Bc6 Fd7 21.Bxd6 Fc7 22.Bxd7 Bxd7 23.f3 f4 24.Fc5 Fd6 25.Fxd6 Bxd6 26.Hb3

A huszár c6-ra igyekszik, a világos gyalogláncot nem lehet megbontani.

26...Bc8 27.Bf1 Kf7 28.Ha5 Bc2 29.Bf2 Bc1+ 30.Bf1 Bxf1+ 31.Kxf1 g5

Forrás: [origo]

32.Hc6 Kf6 33.b4 Bd7 34.h3 h5 35.Kf2 Bg7 36.Kf1 g4 37.hxg4 hxg4 38.Kf2 g3+ és a világbajnok maga kínálta a döntetlent. 39.Kg1 Bh7 40.Ha5 Ke7 41.Hc6+ Kd6 42.Ha5 után sötét nem tud előrejutni.

Griscsuk,A (2773) - Carlsen,M (2814)
Csigorin védelem [D07]

1.d4 d5 2.Hf3 Hc6 3.c4 Fg4 4.cxd5 Fxf3 5.gxf3 Vxd5 6.e3 e5 7.Hc3 Fb4 8.Fd2 Fxc3 9.bxc3 Hge7

Magnus Carlsen kockáztatott a szupernagymesterek repertoárjában ritka Csigorin védelemben. A londoni szuperversenyen Carlsen nagy szerencsével menekült meg a vereségtől Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Az angol Nigel Short az amszterdami tornán a holland Anish Giri ellen 9...Hf6 10.c4 Vd6 11.d5 He7 12.Bb1 b6 13.Fb4 c5 14.dxc6 Vxd1+ 15.Bxd1 Hxc6 16.Fa3 Bd8 17.Fd6 Hd4 18.c5 bxc5 19.Bxd4 cxd4 20.Fb5+ Hd7 21.Bg1 a6 22.Fa4 g6 23.Ke2 f6 24.Bc1 dxe3 25.fxe3 h5 26.Bc7 Bh7 27.Kd3 Be7 28.Ke4 Kf7 29.Fxe7 Kxe7 30.Kd5 után menthetetlen állásba keveredett.

10.c4 Vd6 11.d5 Hb8 12.Bb1 b6 13.Fb4 c5 14.dxc6 Vxc6

Carlsen nem akart rosszabb végjátékot játszani.

15.Fd3

Sokkal erősebb volt a 15.Fd6 Hd7 16.c5 bxc5 17.Fb5 folytatás.

15...Ve6 16.c5 Hbc6 17.cxb6 Hxb4 18.Bxb4 axb6 19.Vb3 és döntetlen

Aronjan,L (2805) - Smeets,J (2662)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Vd3 dxc4 6.Vxc4 b5 7.Vd3 Hbd7 8.e4 b4 9.Ha4 Va5 10.b3 c5 11.e5 Hd5 12.Hd2 cxd4 13.Hc4 Vd8 14.Vxd4 Fb7 15.Fb2 Fe7 16.Fd3 0-0 17.0-0 Fc6 18.Fc2 Bc8 19.Bac1 g6 20.g3 Fxa4 21.bxa4 Hc3 22.Fxc3 bxc3 23.Fb3 Bc5 24.Bfd1 c2 25.Fxc2 Hb6 26.Hd6 Vc7 27.Hb5 Vb8 28.Fb3 Bfc8 29.Bxc5 Fxc5 30.Vf4 Bd8 31.Bc1 Hd5 32.Vg5 Fe7 33.Vg4 a6 34.Hd4 Vxe5 35.Hc6 Vc7 36.Vc4 Ba8 37.Ve4 Bd8 38.Vc4 Ba8 39.a5 Ff6 40.Vc5 He7 41.Hb4 Vb7 42.Bc4 Bc8 43.Vb6 Vxb6 44.axb6 Bb8 45.Hxa6 Bxb6 46.Hc5 Hd5 47.Hd7 Bb7 48.Hxf6+ Hxf6 49.Fc2 Bb2 50.a4 Ba2 51.Kf1 Hd5 52.Ke1 Hb6 53.Bb4 Bxc2 54.Bxb6 Ba2 55.Ba6 g5 56.a5 Kg7 57.h3 Kf6 58.Ba7 h5 59.a6 h4 60.gxh4 gxh4 61.Kf1 Ke5 és döntetlen

Kramnyik,V (2784) - Vachier-Lagrave,M (2715)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Bc1 0-0 9.Hf3 Fg4 10.Fe2 Va5 11.0-0 Vxa2 12.Fg5 Ve6 13.Be1 Vd7 14.d5 e5 15.Vb3 Fxf3 16.Fxf3 Ha6 17.Fe2 c4 18.Vxc4 Vd6 19.Fg4 f5 20.exf5 gxf5 21.Fh5 Hc5 22.Bcd1 Bac8 23.Vh4 Az orosz exvilágbajnok kicsit jobb állásban, de kevesebb gondolkodási idővel maga kínálta a döntetlent.

Giri,A (2686) - Ponomarjov,R (2744)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fe7 5.Fg2 d5 6.Hf3 c6 7.Vc2 0-0 8.0-0 Hbd7 9.Bd1 b6 10.b3 Fa6 11.Ff4 Bc8 12.Hc3 Hh5 13.Fc1 Hhf6 14.e4 dxc4 15.Ff4 Fb4 16.Hd2 Ve7 17.Hxc4 Fxc4 18.bxc4 e5 19.dxe5 Hxe5 20.a3 Fc5 21.Ha4 Bfe8 22.Hxc5 Vxc5 23.Bdc1 Bcd8 24.Fe3 Ve7 25.h3 Hg6 26.Be1 Hxe4 27.h4 Hf6 28.Fxc6 He5 29.Fg2 Vc7 30.Bec1 Heg4 31.Ff4 Vc5 32.Bab1 és döntetlen

Shirov,A (2722) - L' Ami,E (2624)
Spanyol megnyitás [C83]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Hxe4 6.d4 b5 7.Fb3 d5 8.dxe5 Fe6 9.Hbd2 Fe7 10.c3 Hc5 11.Fc2 d4 12.Hb3 d3 13.Fb1 Hxb3 14.axb3 Ff5 15.b4 0-0 16.Be1 Fg6

Alekszej Shirov a tavalyi Corus-tornán az olasz Fabiano Caruana ellen a 16...Vd7 17.h3 Fg6 18.Fa2 Kh8 19.Ff4 a5 20.bxa5 Bxa5 21.b4 Ba4 22.Fb3 Bxa1 23.Vxa1 Hd8 24.Va7 He6 változatban csatázott, sikerrel vívta meg a párbajt. 16...Vd5?! folytatást az azeri Sahriyar Mamedgyarov választotta Szergej Karjakinnal szemben a 2009-es Világkupán. 17.h3 Bfd8 18.g4! Fe6 19.Be3 h5 20.Vxd3 Vxd3 21.Fxd3 hxg4 22.hxg4 világos előnyéhez vezetett.

17.h3 a5 18.bxa5 Bxa5 19.Bxa5 Hxa5 20.e6 fxe6 21.Bxe6 c5

Jobb volt a 21...Ff6 22.Be3 (22.Be1 Vd5) 22...Hc4 23.Bxd3 Fxd3 24.Fxd3 Vd6 folytatás.

22.Ve1 Ff6 23.Ff4 c4 24.Fd6 Ff7 25.Fxf8 Fxe6 26.Fxg7 Ff7?

A holland sakkozó elrontotta kecsegtető állását. 26...d2 27.Vxe6+ Kxg7 28.Vg4+ Kh8 29.Hxd2 Vxd2 30.Vc8+ Vd8 31.Vf5 Ve7 volt a jó.

27.Fxf6 Vxf6 28.Hd4 Hc6 29.Hxb5 Vg5 30.Hd6 He5 31.Ve4?

Engedélyezi az örökös sakkot.

31...Fg6 32.Vd5+ Kf8 33.Hxc4 Vc1+ 34.Kh2 Vf4+ 35.Kg1 Vc1+ és döntetlen