Vágólapra másolva!
Nem sportolóknak üzent az 1500 méteres gyorsúszásban elért bronzérme után Kis Gergő, amikor azt mondta, "aki másnak vermet ás, maga esik bele", derült ki az ajkai úszó Nemzeti Sportnak adott interjújából. Kis elárulta, fél nyilatkozni, mert attól tart, akik számára ő ellenfélnek számít, kiforgatják a szavait.

Kis Gergő előbb 800, majd 1500 gyorson szerzett bronzérmet a sanghaji vébén, így egyedüli magyarként zárta két éremmel az év legjelentősebb úszóviadalát. Az 1500 méteren szerzett bronzérme után azt nyilatkozta, "a harmadik hely azért nagy szó, mert odahaza egyenesen meg voltunk alázva, félrelökve az edzőmmel együtt, ez a mostani újabb világbajnoki bronz figyelmeztetés is, hogy mi így is felkészültünk, és most két éremmel mehetek haza".

Nem ez volt az egyetlen mondata, amely vihart kavart, amikor azt a kérdést kapta, miért nem hagyja el az olimpián az általa korábban favorizált 400 vegyest - amelyben a vébén Verrasztó Dávid hatodik, Cseh László huszonkettedik lett - az 1500 gyors javára, előbb az ifjúsági Európa-bajnokságéhoz hasonlította az előfutamban látott mezőnyt, majd annyit tett hozzá, "aki másnak vermet ás, maga esik bele."

Az ajkai úszó a Nemzeti Sportnak adott interjúban azt mondta, a sanghaji nyilatkozata egy üzenet volt, és ezt értik azok, akiknek szánta. "Szeretném leszögezni, nem sportolóknak üzentem. Én is olyan ember vagyok, mint a többi, nem szeretem, ha elvesznek tőlem valamit, ami az enyém. Úgy éreztem, így történt" - magyarázta Kis, aki úgy érzi, nem egyenlőek a feltételek.

A 23 éves úszó azt mondja, fontos tapasztalatot szerzett a vébén, mégpedig azt, hogy meg kell tanulnia hallgatni. "Félek nyilatkozni. Félek attól, hogy akik számára én ellenfél vagyok, kiforgatják a szavaimat. Tudjuk mindannyian jól: cirkusz kell a népnek! De én ebben a cirkuszban már nem akarok szereplő lenni."

Kis még nem döntött arról, hogy a jövőben a 400 vegyest vagy az 1500 gyorsot preferálja majd, az olimpia programja lehetővé teszi, hogy mindkettőben elinduljon, de előbbiben még nem úszta meg az olimpiai szintet.