Vágólapra másolva!
Csupán kétezer dollárra büntették Serena Williamset a US Open vasárnapi döntőjében tanusított sportszerűtlen megnyilvánulásaiért. A hazai közönség előtt szereplő sztár 1,4 millió dollárt keresett a tornán.

A Samantha Stosur elleni vesztes döntő második játszmájában Williams egy nyerő ütése előtt hatalmas "Come on!" kiáltással buzdította magát. Ám mivel ezzel megzavarhatta riválisát, a mérkőzést vezető Eva Aszderaki az ausztrálnak ítélte meg a pontot bréklabdánál, aki így elvette a hazai játékos adogatását.

A tiltakozó amerikai azt hitte, a bíró megismételteti a labdamenetet, ám nem ez történt, és amikor később leültek pihenni, dühös szavaiért figyelmeztetésben is részesült. Ekkor így szólt a görög bíróhoz: "Ne bámulj, nem viccelek. Teljesen elvesztetted a kontrollt, gyűlölködsz. Ha meglátsz szembe jönni a folyosón, ne nézz rám, nem vagy egy kellemes figura. Ezért figyelmeztetsz? Kifejeztem az érzéseimet, Amerikában vagyunk, ha nem tévedek."

A 6:2, 6:3-ra elbukott döntőt követően a tizenháromszoros Grand Slam-győztes nem fogott kezet Aszderakival, majd később közölte: "Nem emlékszem, hogy mit mondtam. Majd megnézem a youtube-on. Nagyon intenzív pillanat volt."

Két éve, a Kim Clijsters ellen elvesztett elődöntőben Williams egy lábhiba bemondása után egy vonalbírót fenyegetett meg dühében, amiért pontlevonással és 82 500 dolláros bírsággal bűnhődött. Mivel a 2009-es botránya óta próbaidőn volt, elvileg sokkal súlyosabb büntetésre is számíthatott.

Brian Early, a US Open főbírója jelezte: mivel Serena Williams kirohanása csak szavakban mutatkozott meg, ezért viselkedése nem érte el azt a szintet, hogy komolyabb büntetést szabjanak ki ellene.