Vágólapra másolva!
Az évadnyitó Grand Slam-torna főtáblás küzdelmeinek első napján, máris kiesett Fernando Verdasco, Nyikolaj Davigyenko és Flavia Pennetta. A két legnagyobb sztár, Rafael Nadal és Roger Federer számára ugyanakkor csak az első szett okozott némi nehézséget. 

Rögtön a főtáblás nyitónapon több nagy csatát láthattak a teniszrajongók az Australian Openen. A US Open-győztes Juan Martin del Potro négyszettes meccsen győzte le a világranglistán mindössze 91. Adrian Mannarinót.

A ranglistán 76. Flavio Cipolla nem csak megszorongatta, el is verte jónevű ellenfelét, Nyikolaj Davigyenkót, aki 2006-ban még a világ harmadik legjobb játékosa volt. Búcsúzott Fernando Verdasco is. A tavalyi budapesti Tennis Classics egyik sztárját a jövő nagy reménysége, a mindössze 19 éves Bernard Tomic győzte le. A fiatal ausztrál egy éve a harmadik körig jutott Melbourne-ben, míg nyáron Wimbledonban negyeddöntőt játszott.

A kellemetlen stílusú Alekszandr Dolgopolov Greg Jones elleni mérkőzése igazolta a szervezők várakozását, akik előzetesen a nyitónap tíz legjobban várt találkozója közé sorolták. Az ukrán két szett hátrányban nyomta be a nitrót, onnan ugyanis összesen négy gémet veszített.

Még nagyobb meglepetés született a nőknél, ahol a ranglistán 136. Nyina Bratcsikova döntő szettben verte Flavia Pennettát.

Australian Open, első forduló, férfiak:
Nadal (spanyol, 2.) - Kuznyecov (amerikai) 6:4, 6:1, 6:1
Federer (svájci, 3.) - Kudrjavcev (orosz) 7:5, 6:2, 6:2
Berdych (cseh, 7.) - Ramos (spanyol) 7:5, 4:6, 6:2, 6:3
Juan Martin del Potro (argentin, 11.) - Adrian Mannarino (francia) 2:6, 6:1, 7:5, 6:4
Dolgopolov (ukrán, 13.) - Jones (ausztrál) 1:6, 4:6, 6:1, 6:1, 6:2
Wawrinka (svájci, 21.) - Paire (francia) 6:1, 6:1, 7:5
Bernard Tomic (ausztrál) - Fernando Verdasco (spanyol, 22.) 4:6, 6:7 (3-7), 6:4, 6:2, 7:5
Kohlschreiber (német) - Monaco (argentin, 25.) 7:5, 4:6, 6:3, 6:7 (4-7), 6:0
Cipolla (olasz) - Davigyenko (orosz) 6:4, 4:6, 3:6, 6:2, 6:1
Bagdatisz (ciprusi) - Becker (német) 6:1, 7:6 (7-5), 6:2
Nalbandian (argentin) - Nieminen (finn) 6:4, 4:2-nél Nieminen feladta
Haas (német) - Kudla (amerikai) 7:6 (7-5), 3:6, 6:0, 7:5

nők:
Wozniacki (dán, 1.) - Rodionova (ausztrál) 6:2, 6:1
Viktorija Azarenka (fehérorosz, 3.) - Heather Watson (brit) 6:1, 6:0
Li (kínai, 5.) - Pervak (kazah) 6:3, 6:1
Radwanska (lengyel, 8.) - Mattek-Sands (USA) 6:7 (8-10), 6:4, 6:2
Schiavone (olasz, 10.) - Pous-Tio (spanyol) 6:1, 6:3
Clijsters (belga, 11.) - Koehler (portugál) 7:5, 6:1
Peng (kínai, 16.) - Rezai (francia) 6:3, 6:4
Bratcsikova (orosz) - Pennetta (olasz, 19.) 6:3, 1:6, 6:2